Beszélgetés Papp Richárddal, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatójával
Kulturális antropológus. Egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Doktori fokozatát a Debreceni Egyetem Néprajz Tanszékén Vallás és etnicitás a vajdasági magyarok körében című disszertációjával szerezte. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán, a Kulturális Antropológia Tanszék docense.
Hogyan kezdődött az érdeklődés a kulturális antropológia iránt?
Két válaszom is van erre. Az egyik, hogy a rendszerváltást követően az előítéletek újra a nyilvános társadalmi diskurzus részeivé váltak. Gimnazistaként zavart és bántott mindenfajta szélsőséges kirekesztettség megnyilvánulása, így a rasszista, az antiszemita, a meleg gyűlölő , a cigányellenes magatartás, mely társadalmi mozgalmakban, szlogenekben, és a politikában egyaránt megmutatkozni látszott. Kifejezetten furcsa volt megélnem, úgy 1992 tájékán, hogy mindezek mellett még a szerbgyűlölet is kézzelfogható volt. Nem értettem, hogy miért. És az antropológia - ami a tolerancia tudományának hirdette magát volt az, ami olyanfajta társadalmi és erkölcsi képet mutatott, hogy elkezdtem érdeklődni felé. A másik meg, hogy idegen volt számomra a sok ókortudomány és nyelvész kurzus a Bölcsészkaron. Bár kétségtelenül nagyon izgalmasak ezek, vagy akár a középkori filozófiákról szóló szemináriumok, de úgy éreztem nincs meg a kapcsolat a jelennel. Annak az értelmezése érdekelt, amit látunk, és amiben benne vagyunk. Az antropológiai kutatásoknál pedig – mivel nagyon fontos a terepmunka, a tapasztalat - emberek közé kell menni. Az antropológia pedig up to date és recens dolgokkal foglalkozik.
Mik a kutatási területeid?
Az etnikus-kisebbségi identitás összefüggésrendszerei, amiket korábban a magyarországi szerbek, a budapesti, és kárpátaljai valamint izraeli zsidó közösségekben és a Délvidéken vizsgáltam. Emellett a vallás és az etnicitás, a nemzettudat és a tradíció összefüggéseit is kutattam. Erdélyben a magyar-román kapcsolatokat tanulmányoztam. Utána több éven keresztül a vajdaságban voltam, ott kutattam, amiből aztán a disszertációm is készült. A Közép-Európai etnicitás kérdése izgalmas terület. Arra voltam kíváncsi, hogy a mindennapokban megnyilvánuló sztereotípiákat hogyan élik meg ott. Próbálni megérteni az embereket, együtt gondolkodni velük. Aztán kutattam még Munkácson és zsidó közösségekben is. Mostanában pedig a modernitás mitológiája izgat. Ezek nem kötődnek terepmunkához, ezek amik körülvesznek minket. A filmektől, az internetet át, a reklámokig, vagy a különböző dalszövegekig. Van e a mítoszoknak narratívájuk, s ha igen, akkor azok hogyan néznek ki a mindennapjainkban. Ezeket elemzem előadásaimon. Van még ezen kívül egy fontos kutatásom, ami a zsidó humorról szól. A humor az élő zsidó kultúra sok szegmensét lefedi, átszövi a közösség mindennapjait, ünnepeit, összejöveteleit.
Ezenkívül tanítasz az ELTE TÁTK-on.
Így van. Szeretek tanítani. Azt gondolom, hogy aki az antropológiát mq veli, annak nagyon fontos a terepmunka, hiszen az adja azokat a tapasztalatokat, amitől ez a szakma megismerhetővé válik. Elengedhetetlen része az antropológiai tudás átadásának az egyetemi oktatás. Kell a közvetlen kapcsolat ahhoz, hogy az ember átadhassa azt a szemléletmódot, értékrendet és társadalmi elkötelezettséget, amit az antropológia képvisel. Továbbá fontos egyfajta értelmezési készség átadása is. Mi antropológusok megpróbálunk együtt gondolkodni a közösség tagjaival, akiket kutatunk. Nem madártávlatból közelítjük meg a dolgokat, nekünk nem térkép a táj. Próbáljuk az embereket a való életükben megérteni, és nem róluk gondolkozni, hanem velük együtt gondolkozni, róluk. Erre ösztönözzük a hallgatóinkat is.
