azt sem tudom senkivel se
megbeszélni, hogy a Boo-t Robert Duvall játszotta, pedig milyen csodálatos
felfedezés volt ez számomra, katartikus erővel bírt, és libabőröztem, mert
egyszer csak ott állt az ajtó mögött, vékonyan, nagyon fiatalon, még hajjal a
fején, ő volt a félelmetesnek képzelt Boo Radley, akiről mindvégig tudtuk, hogy
létezik, de csak a film legvégén jelenik meg ténylegesen, mindez a Ne bántsátok a feketerigótban van, és
gáznak tartom, hogy az ismerőseim nagytöbbsége nincs tisztában vele, hogy ki az
a Robert Duvall, és ha lemegyek a sarki közértbe, akkor jó, ha százból egy
tudja, hogy van a Feketerigók, vagy
itt a vonaton, elkiáltanám most magam, de nem hiszem, hogy tolonganának a
válaszadók, jó, én meg nem tudom, hogy ki az a Kaká, meg a Beckham, illetve
tudom, csak nem követem figyelemmel a pályájukat, mint, ahogy Robert Duvallét
követem, és arra se tudok válaszolni, hogy mi számit ma menő kocsinak, mert
utálom az autókat úgy, ahogy vannak, de azt aztán meg egyszerűen nem is lennék
hajlandó számon tartani, hogy Győzike, meg Tündike, meg az Éjjel-nappal Budapest,
aminek a készítőit szöges léccel szeretném ütni már évek óta, ezeket
beleégették a retinámba ugyanis, nem lehet elmenni nélkülük, ott vannak minden
plakáton, ott vannak minden nap abban az agyzsibbasztó, szennyes tévében, amit
a szomszédok mindig néznek, és várnak minden nap, ellenben a Robert Duvallról
gőze sincs, hogy ki, pláne a Feketerigókról,
ami igaz és fontos mű, akár a könyv, akár a film, mert tanulni lehet belőle, és
átél mindent a nézője miközben befogadja, de nem, itt nem ez kell úgy látszik, itt
elérték, hogy álmából ébredve csak a Győzikéket ismerje fel mindenki a fotókról
a lány, aki helyet kért
az előbb, szűk farmert visel, és inget, elegáns és csinos, szeretem, ha egy nő
elegáns és csinos, ez izgató és vonzó, ok a megismerkedésre, szép a keze,
hosszú ujjain a körmök diszkréten vannak kifestve, nem hivalkodó, semmi
harsányság, egyszerű, ártatlan lány utazik velem a kupéban, izgalmas helyzet,
ketten vagyunk, izgat a hosszú lángvörös haja, a pisze orra, ahogy a formás
lábait keresztbe teszi, megcsap a kipárolgó parfümje, egész kellemes, veszi elő
a mobiltelefonját, és a fülest, biztos zenét fog hallgatni, megköszöni a
helyet, nem mosolyog, lehet, hogy nem barátkozós, de hát én sem vagyok az, nyílt
a tekintete, okos lehet, egyben van, olyan kerek az egész, ki lehet ő és hová
tarthat, tőlem kicsit idősebb, ami nem baj, egyáltalán nem, sőt élvezem és
keresem is az idősebb nők társaságát, nem tudom hány éves lehet, de vadítóan
jól néz ki, kigombolt ingjén át, még a melleit is látom, nem is kell közel
hajolnom hozzá, nyomogatja a telefonját egyfolytában, minek azt nyomogatni, el
tudnék mást is képzelni helyette, hogyan szólítsam meg, megszólítsam –e
egyáltalán, lehet, hogy arra vár, de mégis valahogy olyan idegesnek tűnik, mint
akinek sok gondja van, lehet, hogy jobb lenne békén hagyni, biztos van barátja,
vagy talán férje is már, a nőknek mindig van valakijük, de mit akarok én egyáltalán,
akarok én valamit, vagy nem, olyan szívdöglesztő ez a csaj itt előttem, hogy persze,
akarok, mindenem ágaskodik, hogy megismerjem, a vágy leküzdhetetlen, és nem is
egészséges ha csak tajtékzik, lehetne bármi, mert miért ne, szabad vagyok,
nincs állásom, nincs munkám, nem kötődöm semmiféle helyhez, bárhol el tudom
képzelni magam, mi van akkor, ha emellett a kedves lány mellett találom meg
azt, amire vágyom, ki tudja, céltalanul lődörgök hónapok óta, normális
kapcsolatot sem bírtam még kialakítani, mert semmi egzisztenciám, semmim sincs,
csak én, meg a vágyam, magam vagyok, nagyon, és a biológiám működik, lehet,
hogy pont ő lesz, akire szükségem van
egész idő alatt, amíg
utaztunk, egyfolytában pityegett a mobilja, amire ő mindig pötyögéssel felelt,
így ment ez, pityegés és pötyögés, cikáztak az üzenetek oda-vissza, máskor
idegesített volna ez a telefonból áradó hangorkán, amit persze ő nem hallott,
mert zenét hallgatott, vagy nem is jutott el a tudatáig, hogy a mobilja
pityegése másokat zavarhat, ez a más, most én voltam, mivel csak ketten
utaztunk a fülkében, de úgy voltam vele, hogy nem szólok rá, mert ez is valami
kontaktféle, valami kapcsolat, hogy ő meg én, mármint, hogy én hallgatom az ő
telefonjának a pityegését, nagyon szép az arca, hasonlít is valakire, csak most
nem ugrik be, jaj, a gömbölyű válla és ahogy kilátszik a kulcscsontja, hát
ezért az eszem kell veszteni, hogy lehet valaki ennyire szép, nem utazhat
nagyon messzire, mert csak egy válltáska az, ami nála van, lehet, hogy most
kezd a munkahelyén, munkába megy, szombat van… hopp, készülődik, le akar
szállni… ó, ne már… várjunk, mit csináljak, mit csináljak, ó, a fenébe… ne
már… mit csináljak… követni fogom… nem
vagyok perverz, nem, de követni fogom, utána megyek, és kész… hát, nem
hagyhatok ki ilyen ziccert
nem vagyok ideges, nem vagyok ideges,
nyugi, nyugi, nyugi, levegőt beszív, benn tart, kifúj, levegőt beszív, benn
tart, kifúj, kár volt ennyire futni, elértem, levegőt beszív, még a kezem is
remeg, nem tudom miért hagytam magam rábeszélni
(mert annyira akarod)
levegőt beszív, benn tart, kifúj,
levegőt beszív, benn tart, kifúj, nem tudom mi lesz, nem tudom, még az is
lehet, hogy jól sül el,
(elsül)
úgy
rágyújtanék, a fenébe is, minek szoktam le, vissza kéne szoknom, legalább
ilyenkor, legalább ilyenkor, ha már úgyis több alkalom lesz ebből, mert remélem
az lesz
jaj
de ha nem,
akkor megmarad kalandnak
hülye
vagyok, hülye vagyok, hogy eljöttem
de, bármikor
leszállhatok a vonatról, azt csinálok, amit akarok, azt csinálok… persze, azt.
Amit akarok. Ja.
mennyire
befújta magát ez a csávó…, rendes, hogy helyjel kínált.
(próbálta
volna meg az ellenkezőjét!)
szépek a
szemei… biztos a barátnőjéhez utazik
Jaj, hát
normális vagyok én? Hová megyek? Kell ez nekem?
Jaj,
remélem, nem fogok csalódni!
Küldött
fotót…, de még milyen fotót!
Jaj, hát
normális vagyok én? Hová megyek? Kell ez nekem?
(Kell, kell,
kell!)
De mikor
Tamás olyan rendes… (Tőle megkaptad valaha is, amire igazán vágytál?)
Most már a
tizedrészét sem.(Na, ugye!)
Kelenföldig
megyek, aztán egészen az Árpád hídig. Óh, Istenem! Ott fog várni…, Az Árpád –
hídnál nagy a tömeg.
Hát, igen,
ez is milyen furcsa… Pesten egy óra alatt több embert látok, mint otthon egész
évben.
Kéne egy
cigi, attól lenyugodnék.
De ennek a
csávónak nincs, ez nem olyan.
Vajon
elhitte Tamás, hogy továbbképzésre megyek? És ha megtudja valahonnan, hogy
mégsem vagyok ott? Mi lesz, ha felhívja valamelyik őrült kolleganőmet?
(ne parázz)
Nem, Tamás
nem tenne ilyet. Elhiszi, amit mondok neki. Az előzményeket meg kitöröltem a
gépből. Nincs nyoma az éjszakai cseteléseknek. Óh, azok az éjszakák…!
Azt mondtam neki, hogy egy barátnőmnél
alszom. Milyen jó, hogy tényleg van
Pesten egy barátnőm.
Pesten nem
tudnék élni, de most akarok.
Büdös ez a
kupé. Hogy suhannak a fák!
Kéne egy
cigi. Orális élvezet? Háát... Az is!
Azért jó
Pest, mert ott elbújhat az ember.
Mindjárt ott
leszünk.
lohol
utánam a csávó a vonatról
vagy
már rémeket látok? előbb a buszon, most a villamoson
ez
most követ?ne már, így is ideges vagyok. vajon jó irányba jöttem? megálló,
állomás, tér, utca, stb. odatalálok… jaj, kell nekem ez?
(naná)
tülekedés,
taposás, auraszurkálás… csak én, csak én, csak én…
rácsörögjek?
minek, még azt se tudom, hogy hol vagyok... ez a fiú meg itt le nem száll
rólam… kicselezem… nem fogsz követni
na
ezt kapd ki…na, mi van kisgyerek?
ne!
ó,
jaj!
ó,
ilyen nincs, jaj, ne ilyen nincs… ilyen nincs… istenem…ne!!
istenem…. haza akarok menni, hazamegyek,
haza
---
Újsághír: Halálra gázolt egy gyalogost a 49-es villamos
a Kálvin téren. A tragikus baleset szombat délután történt a megállóban, eddig
ismeretlen körülmények között. A rendőrség tájékoztatása szerint az egyetemista
férfi a helyszínen vesztette életét.
A 49-es villamos helyett a Kelenföld vasútállomás és a
Kálvin tér között pótló buszok közlekednek.