Az van, tudod, és én ebbe nem nagyon tudok mást látni, ha nem vagy olyan jó, mint amilyennek megszoktak, ha valamiért kizökkensz a ritmusodból, mert mondjuk, fáradt lettél, és nem vagy olyan, mint amilyen addig, ha megkoptál netán, akkor lecserélnek, ha elrongálódsz, akkor kidobnak, nem javítanak meg, mint régen, nem, nem, mész a levesbe, ki a kukába, érted, legyél, akár tévé, vagy autó, vagy házasság, vagy ember, érted, gyorsan másikat, ez van, ez lett, és mindezt gyorsan, de azért legyen meg az optikája a dolgoknak, hogy minden oké, minden rendben van, minden menjen, érted, menjen tovább, mint a karikacsapás, működjön tovább újra valami működőképessel, minden, érted, minden ugyanúgy, ahogy eddig, azt sugallva a világnak, hogy itt nincsen semmi baj, minden a legnagyobb rendben, hiszen az a fontos, hogy minden rendben legyen és minden működjön, ha nem evvel, majd avval, nincs itt vész, nincsen, nem is lehet vész, hiszen az máshol van, nem itt, de neked akkor már otthonod sincs, és az se, ami addig volt, ami addig naponta volt, és amit hosszú ideje, évek hosszú sora alatt összegyűjtöttél, az sincs, lecseréltek, kidobtak, a helyedre a következő került, hiszen annyi más van, mondom, ember, tévé, autó, mindegyik nyújtózkodik, hogy észrevegyék, akikről azt hiszik, hogy ugyanolyanok, hogy ugyanolyan, érted, mint az előző, illetve lehet, hogy ugyanolyan, de eljöhet az idő, amikor akár ők is lehetnek kevésbé jók, érted, mert hát annyi sorban álló – jelentkező van a piacon, a placcon, a polcon, mint égen a csillag, szóval, van a polcon tévé, lesz mással házasság, megjelent az új telefon, érted, nem érted, vegyél másikat, cseréld le, sok otthon a veszekedés, cseréld le, és akkor eltüntetnek, érted, elérik, hogy eltűnj, tudom, hiszen engem is lecseréltek, így jártam én is, mert kis ideig nem voltam jó, nem voltam olyan, amilyenre vágytak, olyan amilyen régen, most megszakadt valami, lecserélődtem, hiszen nem én döntök, mindig fölöttem döntenek, magáról az ember sohase dönt, de ezt se értik sokan, lecseréltek, és érted, szóba se jött a javítás, a javításom, a csere lett, mert tudod, ez a menő.
Megromlott az életközösség, mondták, de én nem mondtam akkor se, bár ez volt leírva, hogy megromlott, és miután elváltam, eljöttem otthonról, jobban mondva elküldtek, érted, kidobtak, első lépésként a zárat cserélte le a volt nejem, nem mondom már, hogy a feleségem, pedig ez egy szép szó, fele – ség, valaminek a fele, így indultunk mi is, hogy majd ketten legyünk egésszé, de mindegy, ez most már megváltozott, már nem vagyunk egymás felei, már régen nem a felem, szóval, nem tudtam bejutni kulccsal a lakásba, ahol éltem, mert kicserélte az összest, innen tudtam meg, hogy nem kívánatos személy vagyok, egy persona non grata, jól elintézték ezt azzal az alakkal, és akkor néhány napig a munkahelyemen aludtam, de hamar kiderült, hogy a biológia szertárban alszom, így mennem kellett, a szüleim akkor már régen nem éltek, és már néhány nagyon közeli barátom se, és a többiek, akik akkor még voltak, mert még egyik se élt külföldön, hozzájuk nem mehettem, mert nem akartam máshoz koloncnak menni, szégyelltem azt, ahogyan jártam, szégyelltem, hogy kidobtak, érted, de az igazság az, hogy bíztam benne, hogy ez csak átmeneti állapot, csak ideiglenes, rövid idő és újból elkezd olyan lenni minden, mint régen, elcsitulnak majd a hullámok, és az az alak is eltűnik a nejem mellől, és minden rendben lesz, érted, de hát nem így lett, rosszabb lett minden, hisz azóta lényegében az utcán élek, ahol megismertem az italt, mert máshogy nem lehet, nélküle nem megy és már azt sem tudom megmondani, hogy mióta élek az utcán, ma már megszoktam, most mit mondjak, az ember sok mindent megszokik, sok mindent, érted, aztán elküldtek a munkahelyemről is, ahol tizenegy évig tanítottam, elbocsátottak, sokan megélték ezt is, sokan, ez a kor hülyesége, meg a rendszeré, és nekünk ez jutott, ezt dobta a gép, érted, aztán azóta se dob semmit, csak ilyen himihumikat, én mondom így himihumi, mert ezek nem rendes melók, a szórólapozás, a hólapátolás, ablakpucolás de az ember ott tart, hogy örüljön annak, hogy ez is van, az elején persze én is elhittem, hogy a munkakeresésben majd segítenek, mert az egyik megígérte, hogy majd visszaszól, a másiknak meg ismerőse van ott, ahová keresnek valakit, aztán kiderült, hogy mégse, mindig kiderült, hogy mégse, mert duma az van, mindenki beszél, mindenki segít, mindenki együttérez, érted, ez egy ilyen világ, érted, nem, nem, csak én, nincs más, csak én, érted, csak magamra számíthatok, senki másra, csak magamra, érted, ja, meg ott van az álláskereső klub, ahol rávilágítanak, hogy végül is te vagy az oka annak, hogy nincs állásod, és a legjobb, a munkaügyi, ahol időközönként le kell jelentkezni, hogy megvagy még, és azt hinné az ember, hogy egy ilyen hely az segít, mert hát azért van ugye, mi másért, gondolnánk, és azt reméljük biztat, de pont ellenkezőjét csinálja, érted, semmit se, felesleges papírokat kér, érzékelteti, hogy gyorsan menj már el innen, hisz az ügyfélfogadási időben annyian várnak még, egyébként idővel a szemérmesség is fokozatosan elmúlt, kiölődött belőlem ez is, mint sok minden más, nem szégyelltem az életemet, ez van, nem igazán értem, hogy mi történt velem és mi van körülöttem, csak azt láttam, hogy egyre több ember jár úgy, ahogy én, hogy nem vagyok egyedül, és nem is az utcán alvás, az első karácsony, vagy a folyamatos munkakeresés tépázott meg igazán, hanem az, hogy nincs emberi mód arra, hogyan és hol végezzem a dolgom és hogyan és hol tisztálkodjam, érted, a hajléktalan szállókat kerülöm, mert ott lopnak, de ezt tudod, a Duna már hideg, a gyorséttermek mosdóit meg újabban már reggelente is nézik az alkalmazottak, de muszáj megtalálni a megoldást, mert ezt így nem lehet, ezt így nem, hogy még azt se.
