Mobilkornél (monológ)

 

… te, ide figyelj, nem értem én ezt az egészet, most mire veri megint itt a nyálát, annyit ugat, mint egy pap, komolyan mondom, engem hiába fűz, mondtam is neki a múltkor, hogy hagyjon, mert nálam nem pálya az ilyen.
mégis mi a jó neki ebben, nem értem, nincs is haszna ebből az egészből, akkor meg mi a francnak vergődik ilyennel.
kajakra nem értem ezt a tagot, egyszerűen föl nem fogom, hogy miért kell ez neki ez, miért nem inkább valami hasznos dolgot csinál…, de tudod, mit, nem is érdekel.
mi…? nem hallottam, mit mondtál… mi van? gyalogolok… hát, nem hallom… most mondd… de mindjárt ott vagyok.
szóval, csak azért hallgattam végig, mert az osztálytársunk volt, de ha legközelebb hív, én kinyomom, baszki, el kell az ilyet hajtani.
emlékszem, furcsa volt ez már gyereknek is.
mondta, hogy hány éve csinálja, meg, hogy mennyi lóvéja van már benne, és, hogy semmi, évek óta semmi, érted….? hát, érted te ezt? nem hoz neki profitot, illetve azt mondja, hogy hoz az, csak máshogy: lassabban.
vetít nekem, érted? azt mondja, hogy nem úgy hoz, hanem máshogy.
nem úgy, persze, persze, most akkor hoz, vagy nem hoz?
felhív és kunyerál, érted, mert nekem van, ugye.
azért mert jól megy a cégem, hálisten most fut a szekér, még nem kötelező kiírnom a homlokomra, hogy: „nyugodtan kérhetsz”, vagy, hogy „tutira adok”, nem igaz?
hát hol él ez? ha tehetném, akkor se ilyenre.
ja, mert mondta, hogy készül az új könyve, azt mondja, arra kell neki… tarhál, gecó, ide jutott… hehe… igen, írja már… de minek… azt mondja ez lesz a negyedik, de mégis kinek? utálnak ma már az emberek olvasni, ha melóból hazaérnek, tévézni mennek, jó az szerintem.
ha csak magam köré nézek, hogy ki az, aki olvas, hát, senki se, a kollégák, meg a haverok közül egyáltalán nem tudok olyat, még az asszony se olvas, inkább erobikozik.
leszoktak már erről az emberek, van sok más helyette, fejlődött a világ, 
de minek olvassak, ha filmen is meg tudom nézni, letöltöm, oszt jónapot, máris megvan, és nekem ez az, ami kell. nincs szükségem másra.
a filmnézés kikapcsol, az ember egész nap a munkahelyén van, ledolgozza azt, amit muszáj, robotol, mert etetnie kell a családját.
egész nap bomlik az agya, még egy irodistának, vagy egy boltosnak is, aki meg egész nap kénytelen a hülye vevőkkel lenni, dumálgat velük, ilyenek, pedig a háta közepére se kívánja egyiket se, így vagyok ezzel én is.
öt után pedig kuss van, hagyjanak engem békén, sehová nem megyek, az a családé.
nem láttam őket egész nap, persze, majd pont rendezvényre fogok menni, pont egy kiállítás megnyítóra.
mondta most is, hogy nézzem meg a hülye mázolmányaikat… mert több ilyen lökött is van, ugye, ezek csapatban vannak, hallod, kiállítanak.
de, majd pont olyanokra, leszek kíváncsi… hát olyat én is tudok, ne tudd meg, hogy elönti a szar az agyam, amikor ilyet látok.
meg, hogy emberek, figyelem, ő a nagy művész itt, figyelem emberek!
oszt mi az, macskajancsi, hát mitől lett ilyen nagy művész hirtelen, pedig de sok ilyen van, 
festek én is olyat, jobb kedvemben, érted, mint azok, persze, majd ilyenre fogom pocsékolni az időm, hát, hülye ez.
már a suliban is szivattuk, meg bezártuk a vécébe, azzal a nyomoronccal, emlékszel, hogy ott vinnyogjanak, még a tanár is röhögött rajtuk, a két kis buzi
felesleges az ilyennek élni, hát, nem? de most mondd meg, ugye, hogy semmit nem csinált, egész nap csak gubbasztott a sarokban. rém idegesítő volt. nem csoda, hogy még az ofő is hülyére vette.
mindig csak az opera, meg az áriák, azokról beszélt, hogy az milyen gyönyörű, meg jó… hát, nekem erről egész más jut eszembe, baszki
engem kivert a víz mindig az ilyentől, nyivákolnak, mindnek beszorult a lába valamibe.
tök olyan szerintem, ezért nem is hallgatom soha, de nem is érdekel, hallottam már eleget, idegesít az egész.
nem tudom, hogy mi a jó ebben, érthetetlenül énekelnek, mit élveznek benne, a gyereket is tiltom az ilyesmitől, hát, nehogy már.
na, leteszlek, mert szarba léptem.