Mobilkornél (monológ)

 

… te, ide figyelj, nem értem én ezt az egészet, most mire veri megint itt a nyálát, annyit ugat, mint egy pap, komolyan mondom, engem hiába fűz, mondtam is neki a múltkor, hogy hagyjon, mert nálam nem pálya az ilyen.
mégis mi a jó neki ebben, nem értem, nincs is haszna ebből az egészből, akkor meg mi a francnak vergődik ilyennel.
kajakra nem értem ezt a tagot, egyszerűen föl nem fogom, hogy miért kell ez neki ez, miért nem inkább valami hasznos dolgot csinál…, de tudod, mit, nem is érdekel.
mi…? nem hallottam, mit mondtál… mi van? gyalogolok… hát, nem hallom… most mondd… de mindjárt ott vagyok.
szóval, csak azért hallgattam végig, mert az osztálytársunk volt, de ha legközelebb hív, én kinyomom, baszki, el kell az ilyet hajtani.
emlékszem, furcsa volt ez már gyereknek is.
mondta, hogy hány éve csinálja, meg, hogy mennyi lóvéja van már benne, és, hogy semmi, évek óta semmi, érted….? hát, érted te ezt? nem hoz neki profitot, illetve azt mondja, hogy hoz az, csak máshogy: lassabban.
vetít nekem, érted? azt mondja, hogy nem úgy hoz, hanem máshogy.
nem úgy, persze, persze, most akkor hoz, vagy nem hoz?
felhív és kunyerál, érted, mert nekem van, ugye.
azért mert jól megy a cégem, hálisten most fut a szekér, még nem kötelező kiírnom a homlokomra, hogy: „nyugodtan kérhetsz”, vagy, hogy „tutira adok”, nem igaz?
hát hol él ez? ha tehetném, akkor se ilyenre.
ja, mert mondta, hogy készül az új könyve, azt mondja, arra kell neki… tarhál, gecó, ide jutott… hehe… igen, írja már… de minek… azt mondja ez lesz a negyedik, de mégis kinek? utálnak ma már az emberek olvasni, ha melóból hazaérnek, tévézni mennek, jó az szerintem.
ha csak magam köré nézek, hogy ki az, aki olvas, hát, senki se, a kollégák, meg a haverok közül egyáltalán nem tudok olyat, még az asszony se olvas, inkább erobikozik.
leszoktak már erről az emberek, van sok más helyette, fejlődött a világ, 
de minek olvassak, ha filmen is meg tudom nézni, letöltöm, oszt jónapot, máris megvan, és nekem ez az, ami kell. nincs szükségem másra.
a filmnézés kikapcsol, az ember egész nap a munkahelyén van, ledolgozza azt, amit muszáj, robotol, mert etetnie kell a családját.
egész nap bomlik az agya, még egy irodistának, vagy egy boltosnak is, aki meg egész nap kénytelen a hülye vevőkkel lenni, dumálgat velük, ilyenek, pedig a háta közepére se kívánja egyiket se, így vagyok ezzel én is.
öt után pedig kuss van, hagyjanak engem békén, sehová nem megyek, az a családé.
nem láttam őket egész nap, persze, majd pont rendezvényre fogok menni, pont egy kiállítás megnyítóra.
mondta most is, hogy nézzem meg a hülye mázolmányaikat… mert több ilyen lökött is van, ugye, ezek csapatban vannak, hallod, kiállítanak.
de, majd pont olyanokra, leszek kíváncsi… hát olyat én is tudok, ne tudd meg, hogy elönti a szar az agyam, amikor ilyet látok.
meg, hogy emberek, figyelem, ő a nagy művész itt, figyelem emberek!
oszt mi az, macskajancsi, hát mitől lett ilyen nagy művész hirtelen, pedig de sok ilyen van, 
festek én is olyat, jobb kedvemben, érted, mint azok, persze, majd ilyenre fogom pocsékolni az időm, hát, hülye ez.
már a suliban is szivattuk, meg bezártuk a vécébe, azzal a nyomoronccal, emlékszel, hogy ott vinnyogjanak, még a tanár is röhögött rajtuk, a két kis buzi
felesleges az ilyennek élni, hát, nem? de most mondd meg, ugye, hogy semmit nem csinált, egész nap csak gubbasztott a sarokban. rém idegesítő volt. nem csoda, hogy még az ofő is hülyére vette.
mindig csak az opera, meg az áriák, azokról beszélt, hogy az milyen gyönyörű, meg jó… hát, nekem erről egész más jut eszembe, baszki
engem kivert a víz mindig az ilyentől, nyivákolnak, mindnek beszorult a lába valamibe.
tök olyan szerintem, ezért nem is hallgatom soha, de nem is érdekel, hallottam már eleget, idegesít az egész.
nem tudom, hogy mi a jó ebben, érthetetlenül énekelnek, mit élveznek benne, a gyereket is tiltom az ilyesmitől, hát, nehogy már.
na, leteszlek, mert szarba léptem.

PERSONA NON GRATA

   Az van, tudod, és én ebbe nem nagyon tudok mást látni, ha nem vagy olyan jó, mint amilyennek megszoktak, ha valamiért kizökkensz a ritmusodból, mert mondjuk, fáradt lettél, és nem vagy olyan, mint amilyen addig, ha megkoptál netán, akkor lecserélnek, ha elrongálódsz, akkor kidobnak, nem javítanak meg, mint régen, nem, nem, mész a levesbe, ki a kukába, érted, legyél, akár tévé, vagy autó, vagy házasság, vagy ember, érted, gyorsan másikat, ez van, ez lett, és mindezt gyorsan, de azért legyen meg az optikája a dolgoknak, hogy minden oké, minden rendben van, minden menjen, érted, menjen tovább, mint a karikacsapás, működjön tovább újra valami működőképessel, minden, érted, minden ugyanúgy, ahogy eddig, azt sugallva a világnak, hogy itt nincsen semmi baj, minden a legnagyobb rendben, hiszen az a fontos, hogy minden rendben legyen és minden működjön, ha nem evvel, majd avval, nincs itt vész, nincsen, nem is lehet vész, hiszen az máshol van, nem itt, de neked akkor már otthonod sincs, és az se, ami addig volt, ami addig naponta volt, és amit hosszú ideje, évek hosszú sora alatt összegyűjtöttél, az sincs, lecseréltek, kidobtak, a helyedre a következő került, hiszen annyi más van, mondom, ember, tévé, autó,  mindegyik nyújtózkodik, hogy észrevegyék, akikről azt hiszik, hogy ugyanolyanok, hogy ugyanolyan, érted, mint az előző, illetve lehet, hogy ugyanolyan, de eljöhet az idő, amikor akár ők is lehetnek kevésbé jók, érted, mert hát annyi sorban álló – jelentkező van a piacon, a placcon, a polcon, mint égen a csillag, szóval, van a polcon tévé, lesz mással házasság, megjelent az új telefon, érted, nem érted, vegyél másikat, cseréld le, sok otthon a veszekedés, cseréld le, és akkor eltüntetnek, érted, elérik, hogy eltűnj, tudom, hiszen engem is lecseréltek, így jártam én is, mert kis ideig nem voltam jó, nem voltam olyan, amilyenre vágytak, olyan amilyen régen, most megszakadt valami, lecserélődtem, hiszen nem én döntök, mindig fölöttem döntenek, magáról az ember sohase dönt, de ezt se értik sokan, lecseréltek, és érted, szóba se jött a javítás, a javításom, a csere lett, mert tudod, ez a menő.

 

  Megromlott  az életközösség, mondták, de én nem mondtam akkor se, bár ez volt leírva, hogy megromlott, és miután elváltam, eljöttem otthonról, jobban mondva elküldtek, érted, kidobtak, első lépésként a zárat cserélte le a volt nejem, nem mondom már, hogy a feleségem, pedig ez egy szép szó, fele – ség, valaminek a fele, így indultunk mi is, hogy majd ketten legyünk egésszé, de mindegy, ez most már megváltozott, már nem vagyunk egymás felei, már régen nem a felem, szóval, nem tudtam bejutni kulccsal a lakásba, ahol éltem, mert kicserélte az összest, innen tudtam meg, hogy nem kívánatos személy vagyok, egy persona non grata, jól elintézték ezt azzal az alakkal, és akkor néhány napig a munkahelyemen aludtam, de hamar kiderült, hogy a biológia szertárban alszom, így mennem kellett, a szüleim akkor már régen nem éltek, és már néhány nagyon közeli barátom se, és a többiek, akik akkor még voltak, mert még egyik se élt külföldön, hozzájuk nem mehettem, mert nem akartam máshoz koloncnak menni, szégyelltem azt, ahogyan jártam, szégyelltem, hogy kidobtak, érted, de az igazság az, hogy bíztam benne, hogy ez csak átmeneti állapot, csak ideiglenes, rövid idő és újból elkezd olyan lenni minden, mint régen, elcsitulnak majd a hullámok, és az az alak is eltűnik a nejem mellől, és minden rendben lesz, érted, de hát nem így lett, rosszabb lett minden, hisz azóta lényegében az utcán élek, ahol megismertem az italt, mert máshogy nem lehet, nélküle nem megy és már azt sem tudom megmondani, hogy mióta élek az utcán, ma már megszoktam, most mit mondjak, az ember sok mindent megszokik, sok mindent, érted, aztán elküldtek a munkahelyemről is, ahol tizenegy évig tanítottam, elbocsátottak, sokan megélték ezt is, sokan, ez a kor hülyesége, meg a rendszeré, és nekünk ez jutott, ezt dobta a gép, érted, aztán azóta se dob semmit, csak ilyen himihumikat, én mondom így himihumi, mert ezek nem rendes melók, a szórólapozás, a hólapátolás, ablakpucolás de az ember ott tart, hogy örüljön annak, hogy ez is van, az elején persze én is elhittem, hogy a munkakeresésben majd segítenek, mert az egyik megígérte, hogy majd visszaszól, a másiknak meg ismerőse van ott, ahová keresnek valakit, aztán kiderült, hogy mégse, mindig kiderült, hogy mégse, mert duma az van, mindenki beszél, mindenki segít, mindenki együttérez, érted, ez egy ilyen világ, érted, nem, nem, csak én, nincs más, csak én, érted, csak magamra számíthatok, senki másra, csak magamra, érted, ja, meg ott van az álláskereső klub, ahol rávilágítanak, hogy végül is te vagy az oka annak, hogy nincs állásod, és a legjobb, a munkaügyi, ahol időközönként le kell jelentkezni, hogy megvagy még, és azt hinné az ember, hogy egy ilyen hely az segít, mert hát azért van ugye, mi másért, gondolnánk, és azt reméljük biztat, de pont ellenkezőjét csinálja, érted, semmit se, felesleges papírokat kér, érzékelteti, hogy gyorsan menj már el innen, hisz az ügyfélfogadási időben annyian várnak még, egyébként idővel a szemérmesség is fokozatosan elmúlt, kiölődött belőlem ez is, mint sok minden más, nem szégyelltem az életemet, ez van, nem igazán értem, hogy mi történt velem és mi van körülöttem, csak azt láttam, hogy egyre több ember jár úgy, ahogy én, hogy nem vagyok egyedül, és nem is az utcán alvás, az első karácsony, vagy a folyamatos munkakeresés tépázott meg igazán, hanem az, hogy nincs emberi mód arra, hogyan és hol végezzem a dolgom és hogyan és hol tisztálkodjam, érted, a hajléktalan szállókat kerülöm, mert ott lopnak, de ezt tudod, a Duna már hideg, a gyorséttermek mosdóit meg újabban már reggelente is nézik az alkalmazottak, de muszáj megtalálni a megoldást, mert ezt így nem lehet, ezt így nem, hogy még azt se.

 

 

 

 

 

LEX-IKON

 Ez itt alant tíz év termése. Kedvtelésből fotózok, tulajdonképp a magam szórakoztatására. Az alábbi videó az idei Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatra készült el, és a kalocsai Schöffer Gyüjteményben mutattuk be egy felolvasóest illusztrációjaként.

Habitat habitus

 (virtuóz cselló-játék hallatszik a jelenetek előtt, között és után. először és a végén hosszabban, az egyes jelenetek között pedig már feleakkora idővel;

 elhalkul)

 

I.

 

APA Hol a zoknim...? Mostál a héten?(hangosabban) Mi? Helló! Hol a zoknim..? Meg a pólóm…? Hol vannak? Mi…? Hozzád beszélek! He..? Hol vagy? (már üvölt) Hoool a zoknim?

(ajtó nyikorog, Anya bejön, az ajtót becsukja maga mögött)

ANYA Mi van már megint? Egész nap nem hagysz békén!

APA Nem találom…

ANYA Mit üvöltesz, mint a sakál?

APA Nem találom…

ANYA Nem látod, hogy sütök kinn? Te meg óbégatsz itt a hátsó szobában. Hozod rám a frászt! Mit nem találsz?

APA Nem találom a ruhám.

ANYA Ó, baszki…

APA Nem találom…

ANYA Nem találod? Nem? (a szekrényajtót kinyitja) Pedig itt van. A helyén van.

APA Nem készítetted ki?

ANYA Miért készítettem volna ki? Itt van a helye, ahol eddig is... A szekrényben, összehajtva. Képzeld Zsiga, itt tároljuk a tiszta ruhát.

APA Most mit izélsz?

ANYA Én ízélek?

APA Hát, nem is én!

ANYA Persze…

APA Mi van, én csak kértem a ruhám. Nem?

ANYA De.

APA Akkor?

ANYA Mi az a kezedben?

APA Hogy?

ANYA Az?

APA Ruha.

ANYA. Azt látom, de milyen. Inget vegyél már elő! Ne munkáspólót.

APA Na, majd pont te fogod nekem azt megmondani!

ANYA Végül is, maradj igénytelen. Végül is ünnepi ebédkor nem szoktak inget húzni.

APA Mi van? Mi?  Ünnep van?

ANYA Mintha nem tudnád. Ne bosszants!

APA Komolyan mondom nem értelek, kicsim.

ANYA Mért nem hagysz már békén! Állandóan hátráltatsz mindenféle hülyeséggel… és mondtam már többször, hogy hagyjál már engemet ezzel a kicsimmel, mert megőrülök ettől! Nem vagyok a kicsid. Van rendes nevem is. Miért nem hívsz úgy.

APA De hát, mindig is mondtam neked ezt!

ANYA Nem, nem mondtad! Csak mostanában mondod. Csak amióta divat lett, és mindenki ezt használja!

APA Oké, akkó’ nem mondtam. És az mér’ baj, hogy már mondom?

ANYA Miért baj? Ne szórakozz velem… Ne! Hagyj már nekem békét! Nem vagyok még készen és mindjárt itt vannak. Nem érek én rá ilyenekre!

APA Mi? Nincs még kész a kaja?

ANYA Hagyjál már!

APA Kérdeztem valamit! Nincs még kész? Se zokni, se ebéd?

(ajtócsapódás, ANYA kimegy) Mit csináltál eddig? Mindent az utolsó pillanatban, mi? (kotorászik) Kapkodsz már megint, kapkodol… Persze, menj csak ki, miközben beszélek hozzád! (hangosabban) Póló meg nincs, zokni meg nincs… Ne is figyelj rám, ne is!  Végül is úgy szoktad… Sértődjé’ meg! Te..!  (még mindig kotorászik; maga elé mondja) Hogy került ez vissza? (Anyához tovább hangosan) Mi van má’ megin’ menstruálsz...? Kicsim..! Már az is baj, hogy így hívlak..? Mondd, te normális vagy...? Neked elmentek otthonról! Kezeltetned kéne magad, mert nem vagy normális. Tisztára dinka lettél! (maga elé) No, ez a fehér jó lesz!

(Anya hangja hallatszik kintről, de nem érteni)

Mit dumálsz? Hallom ám..! Süssél, ne dumálj! (maga elé) Jobban jár mindenki.

 

(zene)

 

 

II.

 

APA (rezeg a mobilja) No, ez meg ki? (telefonba) Igen? Ja… ööö… Te vagy az? (halkan végig) Mondtam már neked, hogy ne..! Ne hívj..! Mi van? Majd megyek..! Most nem tudok… Most nem... Tudom... Nekem is... Tudom... Persze... Nekem is… Igen. Nekem is… Akarom még. Én is... Persze. Senki mással… Csak veled… De most nem megy… Majd megyek. Majd. Hát, persze… persze… igen… én is… Csak te… kellesz… Kellesz nekem, tudod. Megyek, igen… Na… Én se tudok másra gondolni… Jó volt… Jó… De… De mondtam, hogy hétvégén ne, mert olyankor itthol vagyok! Meghallhatja… Hát állandóan itt… Semmi… Csak ne… ne most… Aha.. Ne most… Mi? Most? Jó, most… Jó… igen… nem hallja senki… Most! Nem, mondom, hogy nem hallja. Kinn van… Konyhában… Tényleg? Mondd… Mondd még. Te! Ezt még egyszer… Azt is… Nem igaz... Húú… Akarlak… Igen! Igen..? Tényleg megtennéd? Bírnám. Csipom az ilyet, tudod..! Igen? Én is... Én is neked… igen…  Jó… Jó… Jaj… Nagyon jó…  Áá, itthol, persze, nem mén az sehová, mondom jön a lány. Ja. Jön… jön… Nem az, most más jön… mondd… mondd… én is… Megeszlek, te! Meg én… Jaj… Jön… Jön… Jó… Ne… Ne már! Ne! Ilike, ne! Leteszem. Úristen, Ilike, ne..! De! De! És még mit..? Mit még..? Le kell tennem… (más hangsúllyal) le…

Le kell… Most. Majd besz! Most. Majd. Csá… Csá.

(az ajtó nyitódik)

(mobilba még mindig) Csá.

ANYA (bejön) Terítek!

APA Itt?

ANYA Mégis hol?   

APA Nem itt szoktunk…

ANYA (pakolászás hangjai) Na, hol járnak?

APA Kik? Mit vettél be már megint a hülye fejedbe? Kikről beszélsz?

ANYA Nem a lányoddal beszéltél?

APA Közöd? És egyáltalán miért is itt eszünk?

ANYA A konyhában akarod leültetni őket?

APA Őket?

ANYA Jaj, ne már! Ne bosszants!

APA Mégis kiket? Nem egyedül jön?

ANYA Hát, nem. Ma mutatja be. Jó reggelt. Mintha nem tudnád!

APA És erre nem jó a konyha?

ANYA Zsiga!

APA Mégis ki ez a csávó? Hogy ennek a nappaliba? Nálunk mindenki mindig a konyhában eszik. Ott ül le. Te beszélgetsz ott velük.

ANYA De ez most más!

APA Más. Más. Szégyelled a konyhádat? Tiedé!

ANYA Dehogy szégyellem!

APA Itt nem eszünk.

ANYA Jó, akkor nem. (pakol össze)

APA Vidd ki szépen, amiket behoztál!

ANYA Oké.

APA Mondtam!

ANYA (sértődötten) Hallottam.

APA Terítsé’ csak kinn!

ANYA Jól van. (viszi ki amiket az előbb behozott)

APA Ajtó! Kimegy a meleg.

ANYA (távolról) Két kezem van!

APA Ide nem jöttök.  Csukd már be azt a rohadt ajtót!

ANYA Jöttök? Miért te nem eszel velünk?

APA Én ilyet nem mondtam. Ne forgasd már ki a szavaim.

ANYA Nem forgatom ki.

(ajtócsukódás)

APA Hát, mindig azt csinálod. Ne mondd, hogy nem.

ANYA Nem mondom.

APA Konyhában eszünk és kész!

 

(zene)

 

 

III.

 

APA Na, mi van?

ANYA Mindjárt dél.

APA Hát, ez az!

ANYA Nem baj, én elkészültem.

APA Rácsörögjek?

ANYA Persze…

APA Ki van kapcsolva.

ANYA Ki van kapcsolva?

APA Ki.

ANYA Azért egy sms-t írhatna.

APA Írhatna.

ANYA Lehet, hogy…

APA Mi?

ANYA Lehet, hogy nem is jön. Mi meg várjuk.

APA Miért ne jönne? Megígérte, hogy eljön…

ANYA Te is, megígérted a múltkor, hogy nem iszol. Meg, hogy nem leszel tajparaszt!

APA Nem voltam az.

ANYA Tapló voltál, mint szoktál.

APA Mondom, hogy nem voltam az.

ANYA Nem, mi?

APA Csak erélyes.

ANYA Meg seggrészeg!

APA Az más!

ANYA Más?

APA Más!

ANYA Mitől más?

APA Csak… más!

ANYA Ezt kérdem. Tudsz rá válaszolni? Hogy mitől más?

APA Hagyjál engem békén!

ANYA Te kezdted!

APA Mikor beszéltél vele?

ANY Nem emlékszel? Este. Azt mondta, ha felkelnek, rögtön indulnak.

APA Jaa…

ANYA Ezt mondta…

APA Jaa. Akkor biztos bulika volt.

ANYA Lehet.

APA Na mindenesetre én eszek!

ANYA Mert?

APA Mert, nem bírok tovább várni.

ANYA Ne legyél már ilyen!

APA Mi? Megint bunkó vagyok?

ANYA Megint.

APA Azért, mert éhes vagyok? A saját lakásomban, ha éhes vagyok, már enni se kapok? És én vagyok a bunkó?

ANYA Mit ütött beléd?

APA Elmész te a fenébe!

ANYA Te is!

APA Adj ennem!

ANYA Most tényleg szedjek?

APA Hát! Mit gondoltál?

ANYA Én semmit.

APA Akkor jó. Ha nem gondolsz semmit, az jó… Rendesen szedjél már, mi van veled..? Most mit nem értesz..? Éhes vagyok… A dél meg dél.

 

(zene)

 

 

 

IV.

 

(tévében meccs, csengetnek)

ANYA (hangosan) Kimész?

APA (hangosan) Mi van? Pont helyzet volt… Most mondd!

ANYA (hangosan) Kimész?

APA (hangosan) Hová?

ANYA (hangosan) Csengettek. Nem hallod?

APA (hangosan) Te nem tudsz?

ANYA Most éppen nem. (hangosan) Menj már, nem hallod.

APA (hangosan) Meccs van.

ANYA (hangosan) Menj már ki légyszíves.

APA (hangosan) Van kulcsa nem?

ANYA (hangosan) De lehet, hogy nem is ő.

APA (hangosan) Te miért nem mész?

ANYA (hangosan) Megkértelek, menj már.

APA (maga elé) Föl nem állok.

(csengetnek)

ANYA (hangosan) Mi van? Miért nem nyitod ki?

APA (hangosan) Meccs van. (halkan, maga elé) Tőlem csöngethet. Én föl nem állok.

ANYA (hangosan) Nyisd ki! Én innen nem tudok.

APA (hangosan) Miért mit csinálsz?

ANYA (távolról) Ezt nem hiszem el.

(csengetnek)

ANYA (kiabál) Mindjárt! (hangosan) Zsiga, menjél már ki! A kádban ülök.

APA (hangosan) Fürdesz? (félhangosan) Pofám leszakad!

 (innentől a meccs hangja halkabb)

ANYA Hogy?

APA Itt áztatod magad! Nappal?

ANYA (ordít) Menjél már ki innen és nyisd ki az ajtót, mert csengettek!

APA Láttam én már olyat!

ANYA Zsiga, menj a fenébe! Ne a pucér testemet bámuljad, hanem nyisd ki az ajtót!

APA Nem arról volt szó, hogy nappal nem?

ANYA Hogy?

APA Elugattam százszor.

ANYA Mit?

APA Te fizeted?

ANYA Nem!

APA Akkor meg, fejezd be kurva gyorsan és este csináld ezt!

ANYA Este?

APA És akkor is csak zuhanyozz… Mondd, hányszor mondjam még el? Hová írjam fel, hogy belemenjen abba a csepp agyadba? He?

ANYA Miért csinálod ezt, mondd?

APA Mit?

(csengetnek)

APA De kitartó..! Höhö! Már az Illésék kutyája is ugat, hallod?

ANYA Te nem vagy komplett!

APA Igen?

ANYA Miért csinálod ezt?

APA Na jó… (hangosan) Rögtön… Megyek már…  Megyek…

ANYA Zsiga, nem kell. Nem látod, hogy kijöttem, készen vagyok!

APA Hogy?

ANYA Nyitom már, nyitom…

(kulcscsörgés, a bejárati ajtó nyílik) Igen.

 

(zene)

 

 

 

 

V.

 

ANYA Szia, köszönöm. Szia!

(a bejárati ajtó csukódik)

APA Ki volt az?

ANYA A Bence.

APA Nem ők jöttek?

ANYA Nem.

APA És mit akart a Bence?

ANYA Mondani, hogy ők nem jönnek.

APA Nem jönnek?

ANYA Nem.

APA És miért a szomszédgyerek mondja el ezt? Nem tud csörögni az a lány?

ANYA Csörgött, csak a te mobilod nem elérhető.

APA Ja…? Lehet, hogy lemerült.

ANYA Na tessék!

APA Minygyá’ feldugom…

ANYA Kellett visszamondani a vezetékest! Pedig, hogy mondtam, hogy ne! Látod?

APA Hogy jön ez most ide?

ANYA Mobilom is elvetted…

APA De el ám!

ANYA …aztán eladtad…

APA Még szép… Nem neked való az!

ANYA Persze.

APA És mit mondott miért nem jön?

ANYA Nem tudom.

APA Persze, hogy nem tudod. Honnan is tudhatnál bármit is!

ANYA Valami közbejött.

APA Úgy szokott.

ANYA Elpakolok.

APA Na, az látod, jól teszed!

ANYA Nézd tovább a meccsedet!

APA Nézem is!

ANYA És ne azzal foglalkozz, hogy mit csinálok.

APA Hogy mondod?

ANYA Úgy!

APA Azt hittem, hogy mondtál valamit…

ANYA Szerintem a lányunk miattad nem jön haza. Ez már a harmadik…

APA Miattam? Én miattam?

ANYA Igen.

APA Hát, baszki!

ANYA Úgy - úgy.

APA Osztán, ezt úgy mondd, hogy értsem is!

ANYA Érted te azt.

APA Értem?      

ANYA Fél… és szégyell…

APA Fél és szégyell?

ANYA Igen, mert egy agresszív, bunkó állat vagy!

APA Hogy mi vagyok? Nem hallottam tisztán?

ANYA Elegem van belőled!

APA Na, gyere ide!

ANYA Ha megint megütsz, megszívod!

APA Meg?

ANYA Úgy éljek!

(zene)

 

 

VI.

 

APA Mikor bántottalak, te szerencsétlen? Nem bántottalak. Vagy igen? Úgy érzed? Mert ha úgy érzed, akkor úgy érzed… Van ilyen. Szíved joga… De akkor se! Értesz engem? Akkor se..! Én nem! Téged nem! Egyébként, ha bántanálak, az nem ilyen lenne. Az tuti nem ilyen lenne... Azt éreznéd… Az biztos… Nyugodj bele, az nem ilyen lenne… Az nem… De figyelj, miért is bántanálak? Meg vagy te huzatva? Te tényleg nem vagy normális… Tudod, mi volt? Meglendült a kezem… Csak meglendült… Semmi nem történt... Megijedtél? Ettől..? Pedig tudod, hogy én nem ütnélek meg… Téged nem… Csak meglendült a karom… Tudod, mi az? Csak ennyi… Csak ennyi… Bármilyen hülye is vagy, mert, hát az vagy, arról te nem tehetsz… De bántani? Én? Nem, az nem ilyen. Ha én bántok, az nem ilyen. Azt hittem tudod, hogy az nem ilyen... De én nem bántanálak téged... Hát...  Semmiképp se... Hogyan is..? Hogyan is bántanálak? Meg minek? Akarom én, hogy rossz legyen neked? Nem, nem akarom, Hát akkor? Mit vettél már megint bele abba a gyagya agyadba? Hogy én? És vajon eddig bántottalak már… vagy ez volt az első..? Csináltam már ilyet? Van bizonyítékod, hogy tettem már ilyet veled? He..? Mit..? Nincs? Nincsen..? Hát, akkor…? Összevissza gondolsz mindenfélét… Honnan veszed te ezt egyáltalán? Aki nőt üt... Baszki… Az nem én… Az nem… Nem is… Nem is értem, hogy van merszed feltételezni… Felemelem a hangom oké… kiabálok néha… oké, kiabálok…üvöltök, ha úgy tetszik, mert igy a jó… jólesik… szeretek üvölteni… van, hogy másik már csak ebből ért meg… már csak így hallja meg, tudod…. csak így hallja meg… főleg te, mert nem értesz… és iszok, mert iszok…. mert már nem bírlak…ez kell nekem… hogy legyen valami jó is, ebbe a nyomorult életbe…legyen valami… de… de hogy én rólam ilyet gondolni… ilyet… hogy bántok…hogy bántalak…én… én, aki nem olyan… én…. Normális vagy te? Mondd, normális vagy te? Nem is értelek... Most mondd, meg, bántottalak én már valaha? Mit képzelsz? Nem nyúlnék hozzád… Egy ilyet, mint te nem bántanék… Nem szabad… Nem lehet… Te szerencsétlen! (bele a levegőbe) Aszondja, bántom! Meg, hát nem ér annyit, hogy én kezet emeljek... Rád!! Inkább hagylak… hagylak a fenébe, mert nem érdekelsz… csinálj amit akarsz… Nem érdekel… De akárhogy van, akármint van… Hogy én? Méghogy én? Veled? Neked..? Hülye vagy… Nem vagy normális. Hülye vagy és kész… Hiába nézel… Hiába… De tudod mit…? Engem békén hagyhatsz… Engem nem hatsz meg… Hiába bámulsz… Hiába teszed itt magadat…. Hiába, úgyse érsz el vele semmit… Tudom én, hogy miért találtad ezt ki. Tudom én, hogy mire megy ki a játék. Méghogy bántalak… Meg kezet emelek… én… én… én már nem mondok semmit… én már semmit… inkább nyelek… inkább.

ANYA Látom. Azt látom.

APA Mi van?

ANYA Befejezted?

APA Hogy?

ANYA A nagy monológot. Befejezted?

APA Szerintem fejezd be te!

ANYA (diktafont húz elő a zsebéből) Felvettem minden szót!

APA Húú, te!

ANYA A bíróságon jó lesz majd!

APA Ilyen aljadék is csak te lehetsz!

ANYA Mi van, kijózanodtál? Beszélj csak még!

APA Mit mondtál?

ANYA Hallottad.

APA Mit?

ANYA Bizonyíték, végre!

APA Hitvány vagy!

ANYA Én?

APA Hú, hogy mit fogsz te…

ANYA Igen? Igen, Zsiga, mit fogok?

APA Belegondolsz abba, hogy néha miket pofázol.

ANYA Én? Talán te!

APA Add ide a diktafont!

ANYA Hagyjál!

APA Add ide!

ANYA Tünj innen!

APA Miért kell ez?

ANYA Mondd csak, mondd!

 

 

(zene)

 

VII.

 

APA Nem való ez neked!

ANYA Hagyj békén!

APA Nem értesz te hozzá!

ANYA Nem, mi?

APA Hát, nem… Vagy igen? Höhöhö!

ANYA Menj innen!

APA Mert, mi lesz, ha nem? Mi lesz?

ANYA Paraszt!

APA Az vót apám, anyám.

ANYA Nem úgy értem, tudod.

APA Mér’, már érteni is tudsz?

ANYA (kiabál) Mondd, neked semmi se szent?

APA (röhög) Ilyet is csak te tudsz csinálni! (a levegőbe mondja) Nem kapcsolja be.

ANYA (ordít) Megőrülök tőled!

APA Látod, most megint bebizonyosodott, hogy te tényleg hülye vagy!

ANYA (már sírva) Megőrülök!

APA Na, add ide!

ANYA Nem!

APA Add már!

ANYA (nyomkodja a diktafont) Nem megy!

APA Nem ezt ugatom? Na, add ide!

ANYA Hagyjál!

APA Add már ide!

ANYA Hagyj!

APA Add ide, mert elrontod!

ANYA Hagyj békén!

APA Add csak!

ANYA Befejezted?

APA Add már ide!

ANYA Menj innen!

APA Nem való ez neked!

ANYA Seggfej!

APA Elveszem!

ANYA (kicsavarja a kezéből) Hagyjál!

APA Be se tudtad rendesen kapcsolni!

ANYA Lemerült!

APA Persze… lemerült…

ANYA Le!

APA (bekapcsolja a diktafont, látja, hogy jó a masina; hangosan mondja) Akkor nekem mé’ mén, Bolondjóska?

ANYA Megy?

APA Megy.

ANYA Megy?

APA Hát, ha forog, akkó’ megy.

ANYA (keservesen sírva) Megy.

APA Kár ellenem bármit csinálnod, látod!

ANYA (összeroppan és innentől kezdve végig a jelenet végéig görcsös, katatón sírásba kezd) Várj csak…

APA Mire?

ANYA Várj csak…

APA Oké, ha te mondod.

ANYA Várj csak…

APA Mire?

ANYA Várj csak…

APA Igen, ezt már mondtad.

ANYA Várj csak…

APA Jó.

ANYA Várj csak…

APA Ezt már hallottam, oké.

ANYA Várj csak…

APA Addig átugrom a fiúkhoz… Megiszok egy sört! Aztán még egyet!

ANYA Várj csak…

(ajtó nyitódik - csukódik, APA el)

Várj csak…

Várj csak…

Várj csak…

Várj csak…

 

 

(egy felerősödő, mély cselló-játék hallatszik, aminek olyan hosszúnak kell lennie, mint az elején.)

 

 

---------------------------------------------------------------------vége----------------------