Csendes otthon

 

Szereplők:

özv. Berki Andrásné, Ács Éva, 88 éves

Szabóné Zsuzsa, a barátnője, 77 éves

Skultétyné Terike, a segítője, 66 éves

Angi, a lánya, 55 éves

Laci, a postás, 44 éves

Hajni, a szomszéd, 33 éves

Dani, az unoka, 22 éves

        

Ízlésesen berendezett nappali. A nézőtérrel szemben egy ajtó, ami most épp nyitva van, melyen át ki lehet menni az erkélyre. Szemben a szemközti panellakás ablakai láthatók. Feltételezhető, hogy a mi panelházunk is ugyanolyan, mint a szemközti, hiszen egy ötvenes évek végén épült lakótelepen vagyunk.

A ház 1957-ben épült, Berkiné a kezdetektől fogva itt él ebben a lakásban. A nappaliban látható bútorok az ötvenes- hatvanas éveket idézik. Egyedül a színes tévé ami új: a kilencvenes években gyárthatták.

Balra ki lehet menni a konyhába, vele szemben egy ajtó, ahol a fürdőszobát sejtjük. Mellette: ajtónyílás az előszobára: Ezen jönnek be és távoznak el a szereplők.

Sarokban barna pianinó, tetején horgolt, világos terítővel, rajta családi fényképek különböző keretben. A legnagyobb fotón Berkiné férje látható. Egy mosolygós, cigarettázó sztárfotó az ötvenes évekből. A többi fénykép újabb: rajtuk családtagok, barátok, közös kirándulások láthatók. A pianinó felett folyót ábrázoló tájkép. Mellette falióra.

A másik sarokban a televízió, tetején (horgolt terítőn) néhány nippel (halacska, törpe… stb.). A falon könyvespolc, sok könyvvel. Látszik, hogy sokat nyúlnak hozzá, forgatják-olvassák a könyveket. Mellette kisszekrényen zöld, tárcsás bakelittelefon. Szobanövények mindenütt.

A könyvespolccal szemben egy kis asztalon bakelit lemezjátszó, több száz LP és SP – lemezzel. Fölötte több fekete - fehér fotón ismét Berkiné férje látható, mellette egy totálkép egy táncdalfesztiválról, rajta szintén Berki, mint zsűritag. Ezek sötét fakeretben, az újabbak ún. klipsz keretben, színesben. A falat beterítik a fotók.

A szoba közepén dohányzóasztal. Alatta boros- és szódásüveg. Asztal mellett pléddel letakart dívány és két gurulós fotel. Magazinok hevernek egy újságtartóban. Bulvár és keresztrejtvény. Szemüveg, toll, gyógyszeres dobozok. Romantikus regények rendezetlen kupacban (pl.: régi Romana újságok számai).

Utcazaj hallatszik lentről, ami kezdéskor, még halk, majd egyre hangosabb. Gépek zaja, nyírják a sövényt, fűvágó berreg. Füttyszó, kiabálások, ordenáré üvöltözések.

Berkiné hangját jobbról halljuk, a lakás másik helyiségéből kiabál:

BERKINÉ: (kintről) Csukd már be kérlek, hát szétmegy a fejem!

SKULTÉTYNÉ: (66 éves, alacsony, zömök asszony, fejkendőt visel. Kardigánban és kötényben jön be balról, csendben végrehajtja az utasítást, az erkélyhez sétál, becsukja az erkélyajtót, behúzza a függönyt és a sötétítőt. A zaj megszűnik.)

BERKINÉ: (Még mindig kintről)  Na végre! Köszönöm, angyalom. Tudod, ezt most nem szívesen hagyom abba!

SKULTÉTYNÉ: (indulna vissza, de rápillant a lemezjátszóra) Szívesen. Évám, feltehetek valami muzsikát?

BERKINÉ: (kintről kiabál) Már akartalak is kérni!

SKULTÉTYNÉ: (elővesz egy kislemezt, bekapcsolja a játszót. Átállítja SP –re. Berkiné férjének, Berki Andrásnak a szerzeménye csendül fel: az Összecsendül két pohár c. dal szöveg nélküli változata. Skultétyné nézi a lemez borítóját, és a falon a fényképeket.)

BERKINÉ: (jön, 88 éves, magas, arisztokratikus kisugárzású nő, ruházata: rakott szoknya, elegáns ing, nyaklánc, szoknyához passzoló felöltő. Haja középhosszú, gondozott.)

(Tálcán talpas üvegpoharakat hoz. Reszket a keze; összekoccannak, ahogy hozza.)

SKULTÉTYNÉ (meglátja, el akarja venni a tálcát tőle) Miért nem zsúrkocsin hozod?

BERKINÉ: Mert így egyszerűbb. (közben odaér az asztalhoz, lerakja, és leül.) Egyébként hol a zsúrkocsi?

SKULTÉTYNÉ: Kinn a spájzban. Össze van csukva.

BERKINÉ: Ott nincs. Kerestem mindenütt, de sehol nincs. Lehet, hogy még mindig a Zsuzsánál van? Mondtam neki, hogy vegyen már végre egyet magának. Miért mindig az enyémet kéri el? Adja csak vissza! Hát, az nem az övé! (közben pakolászik az asztalon, helyet csinál.)

SKULTÉTYNÉ: Lehet, hogy tényleg nála van.

BERKINÉ: Nála hát! No, hozza csak szépen vissza! Hát, minek neki mindig?

SKULTÉTYNÉ. Ma mondhatod is neki.

BERKINÉ: Rend a lelke mindennek. Hát nem? Mikor adtam én azt oda?

SKULTÉTYNÉ: (Még mindig nézegeti a fotókat.) Hogy neked milyen egy sármos férjed volt!

BERKINÉ: Megjárta! (közben törülgeti a talpas poharakat, nézi, hogy sikerült-e tisztára mosni.)

SKULTÉTYNÉ: Kár, hogy nem ismertem!

BERKINÉ: (előre, maga elé) Kár!

SKULTÉTYNÉ: Nagyon szeretem ezt a dalt! (átéléssel énekel) „Itt minden muzsikál… „

Berkiné előre néz, fintort vág.

SKULTÉTYNÉ: „ ...a szív, a szem, a száj. És andalító ritmusán, vállhoz ér a váll.”

BERKINÉ: (a poharakat törli megint)

SKULTÉTYNÉ: (már táncol) „ Lesben állva percek óta… „

BERKINÉ: Vécé kész?

SKULTÉTYNÉ: (egyre jobban beleéli magát a dalba) „… már a csókra…” Hogyan?

BERKINÉ: A vécé készen van?

SKULTÉTYNÉ: Persze, igen.

BERKINÉ: Jól van, angyalom, köszönöm!

(a zene közben halkul, majd vége)

SKULTÉTYNÉ: Letöröltem, lemostam mindent, ahogy szoktam. Fertőtlenítettem, vízkőtelenítettem a csapokat. Elpakoltam a szennyesed. Majd holnap mosok.

BERKINÉ: Köszönöm, angyalom.

SKULTÉTYNÉ: Nagyon szívesen!

BERKINÉ: Mire is mennék nélküled?

(mobiltelefon csörög, de nem tudni honnan jön a hang.)

SKULTÉTYNÉ: Telefon.

BERKINÉ: (rámutat a vonalas készülékre) Hát, ott van, telefonálj!

SKULTÉTYNÉ: Szól a drót nélküli.

BERKINÉ: (felismeri a helyzetet) Ja…! (kisvártatva) Szól, szól, de hol? Átkozott kacatok!

(A mobil egyre hangosabb. Mindketten keresik, díványon, díszpárnákat dobálva, az asztalon is)

BERKINÉ: Jól van már…! Hallom….! Keressük!

(Skultétyné már a pianinó tetején keresi. Berkiné az asztalhoz lép, felveszi a tévé távirányítóját, de vissza is teszi)

Ez nem az! (kimegy a konyhába)

(Skultétyné: sarokban, könyvespolcon, mindenhol keresi)

BERKINÉ: (kintről a konyhából) Itt van! Ne keresd! (beleszól) Halló!... Te  vagy az? … Halló. Alig hallak..! No így már más! …. Most hallak rendesen…. Várj csak! (bejön a nappaliba, Skultétynének mondja) Terikém, indulj nyugodtan, ez hosszú lesz!

(Skultétyné elköszön, integet)

SKULTÉTYNÉ: Reggel jövök! (kimegy a fürdőszoba melletti ajtón)

BERKINÉ (bejön a konyhából, leül az egyik fotelbe, szemben a közönségnek) Itt vagyok már...  Skultétyné volt nálam, takarított… mert tudod, jön ma a Zsuzsa köszönteni. Persze…nem, nem karácsonykor, hanem most… ő ilyenkor szokott. Nem akkor, amikor kell… ő ilyenkor jön…. de a Zsuzsa már csak ilyen, tudod…  Inkább mesélj! Mi újság…? Megvolt a kiállítás?... Igen…?  És sokan voltak? (kérdőn) Ki nyitotta meg..? Nem… nem ismerem. Tehetséges? Lehet, de attól még nem ismerem…. Tudod, én már… Pedig tudod, hogy mennyire…  Még szegény Andrással. Igen… Tudod, hogy milyen volt… Hát igen... Ez van, kérlek, nem tudunk mit csinálni… Ez már csak ilyen… De tudod te is… Igen… De mindegy, ne is foglalkozz most ezzel. Mesélj az unokákról. Igen? Mióta….? Bécs mellé…? Ó, nem irigyellek… Akkor még kevesebbet látod őket… Ó...! Ezt nem gondoltam volna… Nem hallak, mit mondsz...? Nem könnyű akkor nekik... Illetve senkinek se… Hát persze, mindenki pénzből… és próbál a jég hátán is… Én megértem… Értelek…  Micsoda? Nem értelek… Megint nem hallak!... Na…! Nem hallak! Halló…! Irén… Halló…  te már megint a tokáddal beszélsz...! Tartsd rendesen azt a vacakot! Hát, nem értelek..! Halló Irén… Halló… Igen… Na, most megint hallom! Nem tudom mit csináltál, de most megint hallom, amit mondsz. .. Ó.. ó… És… É… (nem hagyja, hogy elkezdje a mondatot)  Igen… És jó volt…. Hogyhogy micsoda? Hát, nem a kiállítást mondtad megint? Annak a kalocsai szobrásznak a kiállítását? …Én leszek kilencven, és te vagy szenilis? De, de, de… Hát, tudom, hogy de, értem én! Mi? …Ide mikor jössz…? Mikor látogatsz meg? Szerda vizsgálat… Akkor se, mert akkor meg Szulejmán..! Jó, a vasárnap jó. Kapsz ebédet. Angi majd hoz… igen, igen… szokott… ő mindig főz… én már nem mindig… meg ő jobban csinálja, mint én… Elmondani? Mit képzelsz! Dehogy..! Nem mondom én meg neki, csak eszem a levesét… Ő hozza, én meg eszem… a Dani miatt is főz, és nekem meg nem kell babrálni…

(Csengetnek)

Csináltam én eleget! .. Elég jól ráadásul, soha nem volt rám panasz… András egyenesen imádta a főztömet! De hát tudod… én, én már nem…! Ma már másé a főszerep…

(Újabb csengetés)

No, szóval vasárnap gyere ebédre..! Gyere… Szerbusz Irénkém…! Szerbusz…!  Tudod, hogy merre kell jönni hozzám, ugye? Igen…? Igen… Akkor várlak… Várlak!

(kinyomja a mobilt, majd lerakja az asztalra; maga elé néz, gondolkodik)

No?

Most mi is van?

(Újabb csengetés. Elindul az előszoba felé)

BERKINÉ: Ki az?

LACI: Csókolom! Laci vagyok, a Kurucz. A postás.

BERKINÉ: Maga az? Azt hittem más jött.

(kulcscsörgést hallunk)

 Na jöjjön,  jöjjön!

(belépnek a nappaliba. Berkiné mögött a levélkézbesítő jön, zöld dzsekiben, táskája keresztben a hátán, 44 éves)

Ajánlott levelet hozott?

LACI: Nem. Én csak…

BERKINÉ: Azt hittem…

LACI: Ajándékot hoztam.

BERKINÉ: Csekket?

LACI: Ó, nem!

BERKINÉ: Mert azt be szokta dobni…

LACI: Megjelent az első kötetem. Ebből hoztam.

BERKINÉ: (meglepődve) Na! Lacika! Végre megjelent? Nahát! Gratulálok!

LACI: Köszönöm!

BERKINÉ: Ez aztán a jó hír!

LACI: Maga mindig bíztatott Éva néni. Gondoltam hozok egyet!

BERKINÉ: Igen, de akkor dedikálja is nekem!

LACI: Természetesen. (tollat vesz elő a dzsekije zsebéből, írni kezd)

BERKINÉ: Jaj de jó! Ez jó érzés nem?

LACI: De. Az ilyen igen. Meg, hogy végre készen van, az igen.

BERKINÉ: Jaj, de jó!

LACI: (átnyújtja a könyvet) Igen, az ilyen jó érzés! Az viszont nem, hogy a Szabó Ervinbe nem fogadták el.

BERKINÉ: Mit?

LACI: Hát az ajándékkönyvet. Hogy nem hagyhattam ott!

BERKINÉ: Nem hagyhatta ott?

LACI: Nem ám! Pedig tudja, hogy ez nekem sokat számít.

BERKINÉ: Igen, ezt tudom.

LACI: Könyvtári polcon a saját könyvem.

BERKINÉ: De mi volt? Meséljen!

LACI: Odamentem. Azt mondták, hogy nem vesznek át semmit!

BERKINÉ: Hogyan? De hát ez nem egy sajtcédula!

LACI: Hát igen!

BERKINÉ: Ez könyv. (Ránéz a könyvre) Ami ráadásul nem is akárhol jelent meg.

LACI: Hát igen! Ők több mint harminc éve adnak ki könyveket…

BERKINÉ: Igen, tudom. Ismerem őket.

LACI: Mondta a könyvtáros, ott a pultban, hogy ő nem illetékes, jöjjek majd.

BERKINÉ: És?

LACI: Kifakadtam, mondtam, hogy vidéken dolgozom, nem tudok máskor jönni… Meg, hogy nem azért utazom át hajnal óta a várost, hogy ilyen kis piszlicsáré fennakasszon.

BERKINÉ: Piszlicsáré?

LACI: Úgy van!

BERKINÉ: Bravó. És?

LACI: Otthagytam a könyvem.

BERKINÉ: Helyes!

LACI: Persze, lehet, hogy egyből a kukába dobták. Láttam már olyat.

BERKINÉ: Könyvtárostól?

LACI: Igen…

BERKINÉ: Ó, Lacika…!

LACI: Na, de itt van ez... szeretettel adom.

BERKINÉ: Köszönöm. Nem az a gond! A könyvtárnak is szeretettel adta.

LACI: Hát… Igen.

BERKINÉ: Valahol tényleg utat tévesztettünk.

LACI: (Hirtelen észreveszi a fotókat a falon) Megnézhetem?

BERKINÉ: Persze.

LACI: (odamegy) Tudja, én csak halványan emlékszem rá…  igaz, hogy Gerard Phillippe-el is találkozott?

BERKINÉ: Igen… igaz. Amikor azt akarták, hogy Aznavourral dolgozzon…

LACI: Húú!

BERKINÉ: ... Igen.. volt ilyen.

LACI: De jó...! Na, mennem is kell tovább… Csak ezt akartam odaadni.

BERKINÉ: (a postás táskájára mutat) Sok van még?

LACI: Igen, sok. Jó, ha négyre végzek. Megyek is. Csókolom! (elindul, Berkiné utána)

BERKINÉ: Viszlát, Laci!

(ajtócsapódás, kulcscsörgés, Berkiné visszajön)

BERKINÉ: Gerard Phillippe…

(Leül egyik fotelba. Néz maga elé, a képek felé, nézelődik.)

Gerard Phillippe…

(Hirtelen megakad a szeme az egyik szobanövényen.)

Ne tétovázz…. komám!

(Nehezen, de felkel a fotelből)

(Kimegy a konyhába, megengedi a vízcsapot, elzárja. Egy zöld műanyag öntözőkannával visszajön. Locsolni kezdi sorban a nappaliban található szobanövényeket. Ez eltart néhány percig. Egyszer csak hangosan dúdolni kezdi a Kétszer kettő néha ötből a Ne tétovázz komám c. dalt.)

„Ne tétovázz…. komám”

„ Örülni kell, ha itt a nyár (Az erkélyablakhoz ér, hunyorog és erősen ránt egyet a sötétítőfüggönyön, mert besüt a szemébe a nap.) …ha tűz a napsugár… „Hát légy te is vidám... s aki vidám, azé az élet…”

(Ajtócsapódás. Berkiné felnéz. Dúdol tovább.)

Ne té…

(Újabb ajtócsapódás)

Ne této… Zsuzsa te vagy az?

SZABÓNÉ: Szervusz, megjöttem! (Belép. 77 éves, hangosan beszél, harsány energikus idős nő, napszemüvegben, piros körmökkel. Mintha most jött volna a hajszalonból, olyan a frizurája)

BERKINÉ: (leteszi a kannát) Ha te vagy az, miért nem mondod, hogy te vagy az?

SZABÓNÉ: (gesztikulálva) Hát, mondtam. Nem mondtam? (Megáll, végigsimítja a ruháját) Én vagyok! (Körbenéz a nappaliban, odalép Berkinéhez. Puszit adnak egymásnak. Felteszi a fejére a napszemüveget. Fulladozva, nehezen mondja) Jaj, édes Évám, hát hogy vagy? Hogy szoktad meg, hogy nincs nálatok lift? Mindjárt kapok levegőt! Bocsánat, ha késtem!

BERKINÉ: Dehogy késtél! Honnan…?

SZABÓNÉ: (körbesétál a nappaliban, elidőz a fényképeken) Hogy neked milyen egy sármos férjed volt!

BERKINÉ: (meg se hallva) Honnan késtél volna? Mit hittél, randevúra szaladok? (hellyel kínálja) Gyere ülj le!

SZABÓNÉ (leül egy fotelba) No? Már te is?

BERKINÉ (leül ahová az előbb) Hogyhogy, ki még?

SZABÓNÉ: Én. Hát, én!

BERKINÉ: Ja, hát persze! Nem is kérdés! Mesélj! Merre jártál? Olyan régen láttalak, már, mondom is a Skultétynénak, hogy ez a Zsuzsa hol kódorog mostanában? Már olyan régen járt erre.

SZABÓNÉ: Rég, biz’ rég.

BERKINÉ: No, de mesélj. Mi ez a randevú  - dolog?

SZABÓNÉ: Hogyhogy mi? Hát, rendes randevú.

BERKINÉ: Hetvenhét évesen?

SZABÓNÉ: Na, hallod! Hát, mit várjak még!

BERKINÉ: És?

SZABÓNÉ: (csodálkozva) Mit és? Nincsen még és!

BERKINÉ: Mindenesetre reménykeltő!

SZABÓNÉ:  No, de inkább… (hosszan kutat a táskájában) Hová is…? Áá, megvan! (előhúz egy műsoros DVD – lemezt, ültében kihúzza magát és ünnepélyesen mondja) Kicsi szívem, kicsi szám… boldog névnapot kíván!

BERKINÉ: Kedves vagy Zsuzsám! (elveszi a lemezt, nézi) Köszönöm szépen!

SZABÓNÉ: Remélem meg tudod nézni!

BERKINÉ: Persze, majd Danika segít.

SZABÓNÉ: Bementem az üzletbe. Nézelődtem, hogy mit is, mit is. Aztán megláttam ezt a filmet, gondoltam, biztosan jó lesz.

BERKINÉ: Köszönöm!

SZABÓNÉ: Azért nem hazudtoltam meg magam! Egy volt mozistól nem is vártál volna mást, nem? Meg tudod: a virág elhervad…

BERKINÉ:  (előkészíti a poharakat) Így van. Tudod te, hogy mi kell nekem!

SZABÓNÉ: Hát igen! Édességet nem eszel, ruháid vannak, ágyneműhuzatot meg minek vegyek már!

BERKINÉ: (eszébe jut) Ó, van sütemény is! (kimegy a konyhába)

SZABÓNÉ: Na, nyolcvanhét év után újra eszel sütit? Mi lelt?

BERKINÉ: Nem, dehogy! A Hajni csinálta! Hozott néhányat, nem tudta, hogy nem szeretem.

SZABÓNÉ: Hajni? Az a Hajni?

BERKINÉ: (behozza a süteményt, leteszi az asztalra, leül) Igen.

SZABÓNÉ: (fanyalogva) Hát… tudod…

BERKINÉ: Miért, a süteménye attól még nem lehet jó?

SZABÓNÉ: Én nem azt mondtam.

BERKINÉ: Kicsit sok férfi fordul meg nála, istenem. Van ilyen.

SZABÓNÉ: Persze… naponta.

BERKINÉ: Hát, igen.

SZABÓNÉ: Én, mondom vigyázz!

BERKINÉ: Jaj, Zsuzsa!

SZABÓNÉ: Na, te csak vigyázz!

BERKINÉ: Bort tölthetek?

SZABÓNÉ: (harsányan) Jóhogy! Hát ezért jöttem..! Tudod!

BERKINÉ: (az asztal alatt lévő borospalackból tölt, előbb Szabónénak, aztán magának) Szódát?

SZABÓNÉ: Isten ments!

(Berkiné leül, Szabóné el is veszi a poharat)

SZABÓNÉ: Csirió! Igyunk a névnapodra.

BERKINÉ: Meg arra, hogy itt vagy.

SZABÓNÉ: Meg arra, hogy itt vagyok.

(koccintanak, isznak)

BERKINÉ: Kóstold már meg a süteményt is!

SZABÓNÉ: Végül is… Nem néz ki rosszul… Guszta!

BERKINÉ: Na, ugye!

SZABÓNÉ: Képzeld, mi történt, amikor a filmet vettem neked.

BERKINÉ: Na, mi?

SZABÓNÉ: Még mindig nem tudok napirendre térni fölötte. Bemegyek az áruházba, ugye. Időnként be szoktam, mert hát ebben az üzletben van a legnagyobb választék a filmekből, és tudod, amióta eljöttem a moziból, hiányoznak a filmek, tudod… Viszonylag sokat járok oda, de nem sikerült megjegyeznem, hogy kik dolgoznak ott. Hiába feszítenek a piros kis pólójukban, egy-két nap és már más ül a helyén.

BERKINÉ: Gyakran cserélődnek, ma ez a módi.

SZABÓNÉ: Hát, ja ja. És kérdem ott az egyik palit: Godardtól van filmjük? De néz rám, mint a birka. Kicsodától, kérdi. Mondom neki, hogy talán, ha azt az izét kivenné a füléből, ami oda be van magának dugva, akkor hallaná, hogy mit kérdek... Ha tudná ez a csökött lélek, hogy ki az a Godard.

BERKINÉ: Hát, de nem tudja!

SZABÓNÉ: És akkor mondja, miután megérti, mondja nekem, hogy nincs. Lefuttatta előttem a ketyeréjén, és nincs. Hát, hogyhogy? Hogy van ez, hogy nincs? Egy ilyen helyen? Az ország legnagyobb DVD – lemezeket árusító helyén? És Truffaut, kérdem. Erre meg odahívta a kollegáját, hogy segítsen, mert a néni valami ufót keres. Hát, kezdtem úgy is érezni magam. Bizonyisten!

BERKINÉ: (az ajándék DVD–re néz) De azért mégiscsak értette valahogy.

SZABÓNÉ: Igen, a Négyszáz csapást sikerült is neked elhoznom.

BERKINÉ: Nagyon szeretem ezt a filmet.

SZABÓNÉ: Bele se merek gondolni: Ha Wenders: Pina Bausch című filmjét keresem, akkor mi van?

BERKINÉ: Hát igen. Az a borzasztó, hogy nem kell nekik tudni ezeket…

SZABÓNÉ: De hát ez alapműveltség!

BERKINÉ: Micsoda? A Godard?

SZABÓNÉ: Igen… Hogy tudd, hogy ki ki… Meg ha már ott dolgozol…

BERKINÉ: De te elfogult vagy, Zsuzsa!

SZABÓNÉ: Még szép. Ezek között éltem. Érthető, hogy zavar, hogy ma senki se tudja kik ők!

BERKINÉ: No! Én például tudom.

SZABÓNÉ: Na, igen. De Danika is tudja?

BERKINÉ: Danika is tudja.

SZABÓNÉ: És az ő padtársának a kishúga?

BERKINÉ: Azt nem tudom.

SZABÓNÉ: Na látod!

BERKINÉ: Jaj, Zsuzsa, ne mondd ezt már!

SZABÓNÉ: Vagy a magyarok közül: a Bán Frigyes? Vagy a Fejér Tamás?

BERKINÉ: Hát…

SZABÓNÉ: Na, jó! Abbahagyom. De valld be, hogy igazam van!

BERKINÉ. Hát, persze, hogy igazad van.

SZABÓNÉ: No, azért mondom!

BERKINÉ: Egyél még inkább! (kínálja) Vegyél!

SZABÓNÉ: Köszönöm!

BERKINÉ: Bort? (tölt)

SZAABÓNÉ: Kérek! Hol vetted? Nagyon finom! (Iszik)

BERKINÉ: Nem tudom, még Angi hozhatta valamikor.

SZABÓNÉ: És hogy van a lányod?

BERKINÉ: Szokás szerint a munkába temetkezik. Rengeteget dolgozik. Kutat. Ír. Kutat. Ír. Már nem is tudom… Pedig mindig mondja. Nemrég fejezett be egy könyvet. Jövő hónapban meg is jelenik… Aztán meg Danika is vele lakik még.

SZABÓNÉ: Igen? Hát, hány éves is?

BERKINÉ: Huszonkettő.

SZABÓNÉ: Jaj, könyv! Képzeld mi történt! Hallottad, hogy meztelen borítóval reklámozzák az Édes Annát?

BERKINÉ: Micsodát?

SZABÓNÉ: Ugye, hogy te is csodálkozol?

BERKINÉ: Nem is hallottam, hogy újból filmet csináltak belőle.

SZABÓNÉ: Ez nem film. Ez könyv. Ráadásul internetes könyv.

BERKINÉ: Szagtalan?

SZABÓNÉ: Igen. No most, van ez a kiadó, akik megjelentették. Nem tudom kik. Nem is érdekel. De elképzeltem, hogy hogy mehetett!

BERKINÉ: Meztelen… megáll az eszem! Ez nem a Lady Chaterley…

SZABÓNÉ: Én is azt mondom!

BERKINÉ: Hát, ez pont az ellentéte…

SZABÓNÉ: Ugye...? No, elképzeltem, hogyan mehetnek a dolgok… Ezek… mármint a könyvkiadók… Gondolkodnak, érted a kis fejükkel. (kopog a fején) Hogy mi legyen. Hogy miből legyen bobó (mutatja)… Gondolkodnak… Mint a Micimackó a rajzfilmben.  (Innentől Színészkedik, Szabóné,” párbeszédet” ad elő, más hangon) Mit adjak ki, mit is adjak ki...

(saját hangon) Tanakodnak…

(hangot vált, játszva) Kortárs magyart! Divatosak…,

(saját hangon) Súgják a főnöknek. Mire az: (grimaszt vág)

(hangot vált) Huuáááh! Brrr..!...

(hangot vált) Akkor adjunk ki külföldit.

(hangot vált, csodálkozva) Pont külföldit? (vérnyákolón) Hát az mi pénz! Tudod, hogy nincs pénzünk.

(hangot vált) Figyelj főnök, akkor magyar klasszikust...

(hangot vált) Micsodát?

(hangot vált) Tudod, amikről az iskolában tanultunk… Olyat kellene, akinél már nem kell jogdíjat fizetni…. Adjunk ki mondjuk... adjunk ki Kosztolányit!

(hangot vált) És az jó?

(vált, saját hangján) Kérdi a főnök.

(újból más hangon) Miket is irt..? Miket is…? Mert tudod, olyan kell, aki jó.

(saját hangján) Ráguglizik…

BERKINÉ: Mit csinál?

SZABÓNÉ: Megnézi az interneten… Aszondja. (más hangon) Jó lesz ez, jó lesz. Mondjuk, itt ez az Édes Anna.

(más hangon) Jé, azt ő írta?

(hangot vált) Filmen láttam.

(hangot vált) Akkor oké. Te tudod is akkor, hogy miről van szó… Letöltjük az internetről és már csak egy csinos borítóra van csak szükség…

(hangot vált) Oké, főnök és milyen legyen?

(hangot vált) Te, van benne nő?

(hangot vált) Hát, gondolom az Anna.

(hangot vált) Helyes, akkor legyen meztelen. És nézzen kacéran bele az olvasó szemébe...

(hangot vált) Igen, az Anna nézzen kacéran.

(mutat a mellkasára, és már a saját hangján mondja) És ide a rozsdás bökőt, Éva, hogy „így megy ez”. Hogy egy másik nem kevésbé népszerű írót idézzek… Így  megy ez! (mutat megint) ide a bökőt!

BERKINÉ: Hát… Borzalmas..! De egy színész veszett el benned.

SZABÓNÉ: De lehetséges?

BERKINÉ: Lehetséges...! Borzalmas, ha így van..! …

SZABÓNÉ: Na látod! (iszik)

BERKINÉ: Képzeld itt volt a Kurucz Lacika…

SZABÓNÉ: Ő ki?

BERKINÉ: A Salacz Magda fia…. Ne mondd, hogy nem tudod?

SZABÓNÉ: Ja, akik a másik lépcsőházban…

BERKINÉ: Igen, igen. Na…!

SZABÓNÉ: A kis Lacika… Mi van vele?

BERKINÉ: Ő itt a levélkézbesítő.

SZABÓNÉ: De hát ő teológiát végzett…

BERKINÉ: Igen, de most ő a postás.

SZABÓNÉ: Atyaég!

BERKINÉ: Na! Hadd mondjam már, hogy mit akarok!

SZABÓNÉ: Mondd!

BERKILÉ: Most jelent meg egy könyve. Vitt be a főkönyvtárba… Azoknak meg nem kellett.

SZABÓNÉ: Biztos sokat kért érte.

BERKINÉ: Egy fenét. Ajándéknak szánta.

SZABÓNÉ: És mi lett?

BERKINÉ: Azért otthagyott egyet… De tudod mi ebben nekem a fájó?

SZABÓNÉ: Na?

BERKINÉ: Hogy a pultnál lévő könyvtáros nem ismerte fel, hogy értéket is tarthat a kezében… hanem egyből kimondta, hogy nem!

SZABÓNÉ: Háát! Most mit mondjak? Bezzeg, ha ő volna híres Csöcs Ö’ Szan….

BERKINÉ: Zsuzsa!

SZABÓNÉ: Hát tényleg mit mondjak erre? Régen normálisan ment minden. Nem szégyenítettük meg a másikat.

BERKINÉ: Hát, nem.

SZABÓNÉ: Kérhetek még bort?

BERKINÉ: Persze. (tölt) Jaj, képzeld, míg el nem felejtem!

SZABÓNÉ: No?

BERKINÉ: Olyan vagyok már, mint te! Folyton csapongok.

SZABÓNÉ: No?

BERKINÉ: Az Irén unokája tényleg külföldre költözik.

SZABÓNÉ: Mondtam én, látod! És a családja?

BERKINÉ: Mennek ők is természetesen. Előbb telefonált az Irén. Akkor mondta.

SZABÓNÉ: Nem lepődtem meg!

BERKINÉ: Én viszont igen!

SZABÓNÉ: Éva, de alig tudtak megélni. Ez borítékolható volt. (süteményt tesz a tányérjára, magához veszi)

BERKINÉ: Akkor is!

SZABÓNÉ: Hiába volt három munkahelye.

BERKINÉ: Akkor is!

SZABÓNÉ: Mit akkor is? Nem tudtak itthon megélni és nem segített nekik senki. Semmi segély, semmi támogatás. Csak három pici éhező száj. Életerős férfi, persze, hogy elmegy innen és viszi a családját, ha van lehetősége. Én is vinném.

BERKINÉ: Nem segített senki?

SZABÓNÉ: Miért, te segítettél? Vagy én? Vagy az állam?

BERKINÉ: Hát…

SZABÓNÉ: Mindegy, hagyjuk! (épp beleharap megint a süteménybe)

BERKINÉ: Jó.

SZABÓNÉ: (felsikolt, mert eszébe jut valami, teliszájjal mondja) ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

BERKINÉ: Jézusom! A frászt hozod rám! Mi történt?

SZABÓNÉ: (egyfolytában röhög, nem bírja abbahagyni)

BERKINÉ: Most meg röhögsz? Mi..?

SZABÓNÉ: Jaj! (vonítva nevet, leteszi a tányért, amit eddig fogott)

BERKINÉ: Elmondod?

SZABÓNÉ: Szóval…, nem is meséltem mi volt a HÉV-en.

BERKINÉ: Igen? 

SZABÓNÉ: Ilyen ez a csepeli hév… ez egy rendes hév… jáj, mamám! (a röhögéstől könnyezik, törölgeti a szemét)… szóval… felszáll egy kis kócoska… maszatos képpel, kinyúlt, sáros pulóverben, satöbbi, olyan három éveske lehetett… ott csoszog, helyet keres. Mögötte egy babakocsi kerül fel, pont ráláttam, nem voltunk még sokan… babakocsi mögött nyögés, fiatal anyuka feje bukkan fel, beszél…

BERKINÉ: Ne ilyen filmesen!

SZABÓNÉ: Hát mondom, kihez beszél ez? Miket mondd ez a gyereknek…? De aztán látom, hogy az okostelefonjába beszél. Valami cisztáról… először azt hittem, hogy Kriszta, Kriszta… hogy annak mondja, azt hittem, tudod, nem hallok jól, de nem… ciszta…  Hetvenhét elmúltam, de ilyet, én még nem… Aztán a gyerek persze végig totyogja a kocsit, majd orra bukik a fűzőjében… odamegy mindenkihez, és erre anyuka (utánozza a hangot) Leonidász, hagyd a nénit! Idejössz, mert letöröm a kezed…! (visszavált a sajátjára) Érted? (nézi Berkinét, várja a hatást, aztán folytatja) Nagy nehezen találtak helyet… és a kocsi tőlük volt hangos… A kisebb egyre keservesebben üvöltött, mire az anyuka meg egyre mérgesebb lett... A hároméves meg addig nyöszörgött, amig ki nem vett az anyuka egy zacskó chipszet a szatyrából. (hangot vált) Egyed akkó…!  (újra a sajátján) És belenyomja a kezibe! Anyuka tovább beszél, mesél, méhnyakműtét, ciszta, rák, van itt már minden… a gyerek, a gyerek meg izeg-mozog, nem marad nyugton… anyuka erre mintha a haját tépnék (visítja) Viselkedjéé…. mán!...  (újra saját hangján) De a gyerek nem marad nyugton, nem hagyja anyukát okostelefonálni… a kis kölök kibontja a zacskót, mire ki… kiszóródik az egész chipsz… Anyuka vértyog: (utánozza) Most nézd meg mit csináltáá…! Leonidász, hát széjjel szórtad az egészet…! Vedd tudomásul, hogy a Rikárdó nem a te apád…!  (saját hangján) Mondja ezt szúrós szemmel a háromévesnek.

BERKINÉ: Ezen most nem tudom sírjak –e vagy nevessek.

SZABÓNÉ: Tényleg megtörtént. Mondom neked, szem- és fültanú voltam.

BERKINÉ: Micsoda kalandos napod van ma!

SZABÓNÉ: Nem unatkoztam az biztos!

BERKINÉ: Godard, kicsi Leó…

SZABÓNÉ: Igen, mindig történik valami.

BERKINÉ: Amit el se hiszel, amíg nem látod!

SZABÓNÉ: Nagy az isten állatkertje, mi?  Na, mit szólsz?

BERKINÉ: Tényleg nem tudom, hogy sírjak – e, vagy nevessek.

SZABÓNÉ: Ez barack itt a tetején? Finom ez a sütemény… Tényleg a Hajni csinálta?

BERKINÉ: Ő. Mondom. Tegnap felcsöngetett valamiért, és akkor hozta.

SZABÓNÉ: Valamiért?

BERKINÉ: Na, jó. Adtam neki… De csak kölcsön.

SZABÓNÉ: Még szép.

BERKINÉ: Tudod, hogy milyen nehéz neki. És én segítek.

SZABÓNÉ: Jaj, Éva, csak aztán meg ne bánd!

BERKINÉ: Nem véletlen csinálja azt, amit csinál. Nem veszik fel semmilyen rendes munkára.

SZABÓNÉ: Csak erre a rendetlenre.

BERKINÉ: Nincsen szakmája.

SZABÓNÉ: Ezért találta meg a legrégebbit.

BERKINÉ: Zsuzsa!

SZABÓNÉ: És a gyereke? Úgy tudom, van egy kisgyereke?

BERKINÉ: Igen. Óvodás.

SZABÓNÉ: Nocsak?

BERKINÉ: Igen. Szoktam rá vigyázni.

SZABÓNÉ: Mit hallok? Te annak a gyerekére vigyázol?

BERKINÉ: Miért? Kicsi még!

SZABÓNÉ: Igen, csak….

BERKINÉ: (most hallja meg) Annak…?

SZABÓNÉ: Jól van, na!

BERKINÉ: Jaj, Zsuzsa!

SZABÓNÉ: Féltelek.

BERKINÉ: Engem te ne félts! Nem lesz semmi baj!

SZABÓNÉ: Aha. Más is ezt mondta! És hol van most?

BERKINÉ: Hol?

SZABÓNÉ: Ott! (Mutat fel az égre)

BERKINÉ: Mindegy, te engem ne félts! Tudok vigyázni magamra!

SZABÓNÉ. Jól van, Évám! Jól van.

BERKINÉ: Igyál inkább bort!

SZABÓNÉ: Nagyon finom ez.

BERKINÉ (kitölti, aztán keresni kezd valamit) Hová tettem?

SZABÓNÉ: Mit keresel?

BERKINÉ: A tévéújságot… Hová tűnhetett?

SZABÓNÉ: Tévét akarsz nézni, amikor itt vagyok?

BERKINÉ: Jaj, dehogy is! Csak… Eszembe jutott, hogy estére bekarikáztam valamit!

SZABÓNÉ: Minek? Úgyis elalszol… (félrenéz, vállat von) Velem együtt.

BERKINÉ: (megáll a keresésben) Ha érdekes nem alszom el.

SZABÓNÉ: Hát ez az!

BERKINÉ: Micsoda? (megtalálja, felmutatja) Megvan! Bocsáss meg, mi az érdekes?

SZABÓNÉ: Akármilyen érdekes is a film, az első reklám után elalszom!

BERKINÉ: Van ilyen.

SZABÓNÉ: Akarom mondani: Nem is utána… hanem közben. Az első reklámok közben elalszom.

BERKINÉ: Az első reklámblokk.

SZABÓNÉ: Az első reklámsokk… Igen… Szóval, hogy sok… az a blokk…. merthogy alszokk.

BERKINÉ: Néha tényleg zavaró.

SZABÓNÉ: Már azt se tudom, hogy miért ülök ott… érted? Leülök a hetvenperces Columbo elé, és lesz abból két órás adásidő. Borzasztó! Egyébként már megfigyeltem: sose kezdődik pontosan.

BERKINÉ: A Columbo?

SZABÓNÉ: Nemcsak az. Egyik film se.

BERKINÉ: De miért?

SZABÓNÉ: (közben kortyolja a bort) Miért? Miért? Direkt! Az embert rákényszerítik arra, hogy az előzőbe is belenézzen… Nem vagyok nagy tévés, tudod. De találok olyan sorozatot, ami érdekel… Annyi a csatorna, mint a szemét.

BERKINÉ: És mégsem bír az ember választani.

SZABÓNÉ: Hát, igen. Nézek egy sorozatot most. Véletlenül találtam. Krimi. Nem szokványos, olyan nekem való. És már az van, hogy nem a film kezdete előtt van több reklám, hanem mondjuk az első blokknál, az húszperces.

BERKINÉ: Milyen reklámtudós lettél!

SZABÓNÉ: Na hallod…! Egy: a hüvelygombára nagyon haragszom, hogy vacsora közben is azt kell nézzem…

BERKINÉ: Miért nem kapcsolod el?

SZABÓNÉ: Szörfözgessek…? Akkor meg lemaradok mire méltóztatik elkezdeni. Egyébként meg nem tudom mikor van! Mondom, nem kezdik pontosan.

BERKINÉ: Hát, persze neked majd bejelentik, mi? (bemondó-hangon) Szabóné, drága, megkérjük, hogy most menjen ki vécére, mert következik néhány tampon, maga meg már nem célközönség!

SZABÓNÉ: Vicces… Miket tudsz te! Célközönség!

BERKINÉ: Látod!

SZABÓNÉ: Kettő: Én még mindig ott tartok, hogy cipőt a cipőboltból. Ha nekem cipő, vagy fogpaszta kell, majd én eldöntöm, hogy milyenre van szükségem. De ne a tévé mondja meg. Pláne ne, ha filmet nézek.

BERKINÉ: Zsuzsa, ezeket nem neked csinálják!

SZABÓNÉ: Jó, jó, de én nézem!

BERKINÉ: Az emberek nem tudják eldönteni mi a jó nekik.

SZABÓNÉ: Veszem észre!

BERKINÉ: Na, látod!

SZABÓNÉ: Lassan indulnom kellene.

BERKINÉ: Hová sietsz? 

SZABÓNÉ: Tényleg oda.

BERKINÉ: Hova oda?

SZABÓNÉ: Randevúra.

BERKINÉ: Tényleg, mondtad is. De azt hittem, csak hülyéskedsz.

SZABÓNÉ: Mikor hülyéskedtem én?

BERKINÉ: Számoljam?

SZABÓNÉ: A süteményeket? Lássuk csak… (Úgy tesz, mintha számolna)

BERKINÉ: Lökött vagy!

SZABÓNÉ: Enélkül nincs is értelme!

BERKINÉ: Na, de semmit nem árulsz el?

SZABÓNÉ: Miről?

BERKINÉ: A lovagodról.

SZABÓNÉ: Ó, kicsikém, nem. Mégpedig azért nem, mert akkor nem teljesül. Babona, tudod. De te leszel az első úgyis, akinek elmondom majd.

BERKINÉ: Megtisztelő.

SZABÓNÉ: Hát, kinek mondja el az ember, ha nem a kebelbarátnőjének. Amikor már el lehet.

BERKINÉ: De vallj meg nekem valamit Zsuzsa!

SZABÓNÉ: Micsodát?

BERKINÉ: Lovagunk konkrét személy, ugye?

SZABÓNÉ: Hogyan kérlek?

BERKINÉ: Létező valaki?

SZABÓNÉ: Persze, persze.

BERKINÉ: Jól van, nem faggatlak tovább. Úgyis megmondod, ha akarod!

SZABÓNÉ: Úgyis!

BERKINÉ: (hirtelen eszébe jut valami) Jaj, Zsuzsa!

SZABÓNÉ: Na!

BERKINÉ: A zsúrkocsim nincs nálad?

SZABÓNÉ: Dehogyisnem! Majd hozom!

BERKINÉ: Akkor tényleg ott van!

SZABÓNÉ: A beszkárton nem cipelek én semmit!

BERKINÉ: No, majd a Danikát egyszer érte küldöm! Lényeg, hogy megvan.

SZABÓNÉ: Persze, ott van nálam. Mindig eszembe van. Csak aztán mégis mindig villamossal jövök hozzád.

BERKINÉ: Danika elhozza majd!

SZABÓNÉ: Persze, csak telefonálj, hogy mikor jön. (szedelőzködik, indulni készül)

BERKINÉ: Jól van.

SZABÓNÉ: (nézegeti a falon a képeket, noszalgikusan, sóhajtva mondja) Jaj, Andriska! (odamegy a pianinóhoz, kezébe veszi Berki András fényképét) Tudod, ő nekem Andriska!

BERKIGNÉ: Igen. Tudom.

SZABÓNÉ: Tudod, sokszor elgondolkodom, mi lenne, ha élne? Vajon mit szólna világhoz? Mit mondana erre a zűrzavarra?

BERKINÉ: Zsuzsa, ne drámázz!

SZABÓNÉ: Hány éve is?

BERKINÉ: Júliusban volt tizennégy.

SZABÓNÉ: Már tizennégy?

BERKINÉ: Igen.

SZABÓNÉ: Hiányzik. Az a rend és a csend.

BERKINÉ: Hogyan mondod?

SZABÓNÉ: Az a rend és csend. Amit képviselt. Meg a józanság.

BERKINÉ: A tisztánlátása…? (sóhajt) Igen.

SZABÓNÉ: És a kedvesség, meg lazaság.

BERKINÉ: (csodálkozva) Lazaság?

SZABÓNÉ: Igen az. (végig simítja a kezét a pianinón) Nem is szoktál rajta játszani?

BERKINÉ: Nem.

SZABÓNÉ: Na, mentem. Mert tényleg elkésem. Puszi, puszi.

BERKINÉ: Várj! Vasárnap délben, mit csinálsz?

SZABÓNÉ: (ajtóhoz ér, megfordul) Mit csináljak?

BERKINÉ: Ebédre hívtam Irént.

SZABÓNÉ: Irént? Jó ötlet.

BERKINÉ: Gondoltam találkoznál vele…

SZABÓNÉ: Az is jó ötlet.

BERKINÉ: Elég, ha délre jössz.

SZABÓNÉ: Jövök... Pá és köszönöm! (kimegy)

(csörög a mobiltelefon, Berkiné a pianió tetején keresi, aztán rájön, hogy hol látta legutóbb: felemeli az újságot, nyúl a távirányítóért, füléhez teszi)

Ez nem az! (visszadobja az asztalra, felveszi a valódi telefont)

(a készüléknek) Itt vagy! Ha… (Nehezen tudja felvenni)… Na..! Hal… (Megint nem sikerül, egyre dühösebb, ezért kiabálva kezdi) Halló! Te vagy az? Nem üvöltöttem…, csak nem bírtam felvenni… tudod, hogy nem szeretem az ilyen vackokat..!  Te vagy az...? Nem tudtam, hogy ki lehet. Hogy hol...?  Hát, akkor miért nem jössz fel? Dehogy alszom még ilyenkor! Fenn vagyok! Kulcsod van ugye, Danikám? Na, jól van!

(kinyomja a mobilt, asztalra teszi, felkel)

(Kulcs csörgése hallatszik az előszobából)

Na, máris?

DANI: (Belép. 22 éves. Divatosan öltözködik, több helyen kivágott világoskék farmert visel és mintás pólót. Fülében headset – füles -, amt kivesz és a nyakába akasztja) Szia Nagyi!

BERKINÉ: Danikám! Hogyhogy ilyen gyorsan?

(megpuszilják egymást, lehuppan egy fotelbe)

DANI: Már benn voltam…

BERKINÉ: Akkor egyszerűbb lett volna, ha csak bejössz, nem?

DANI: Mizu van? Jól vagy? (a poharakra néz) Ünnepeltél? (közben telefonját nézi, nyomkodja. A kapott messenger üzeneteken néha elmosolyodik.)

BERKINÉ: Itt volt a Szabó Zsuzsa néni. Köszönteni.

DANI: Mert? Midet köszöntötte?

BERKINÉ: A névnapomat.

DANI: De hát az, karácsonykor van!

BERKINÉ: Neki aztán mondhatod… De mesélj, mi van veled? Egyetem?

DANI: Jajaja. Bejárok. Sok a vizsga. Mindig van mit. Mellette meló. Nyomom.

BERKINÉ: Nyomod? Látom.

DANI: Jaa, nem azt. Hát, keresek is. Kell a lóvé.

BERKINÉ: Hát azt kell… Hol is dolgozol? Anyád pedig mondta.

DANI: Benn az egyetemen. Scannelek a Doktori Iskolának.

BERKINÉ: Mit csinálsz?

DANI: Áá! Ez olyan kábé… hogy mondjam,… az olyan, mint fénymásolás, csak számítógépen.

BERKINÉ: A lényeg, hogy van munkád! Danikám, eszel egy kis süteményt?

Dani: Van süti? Hát persze.

BERKINÉ: Maradj csak, hozom. (fiatalosan kel fel a fotelből, rácsap Dani térdére, kimegy a konyhába)

DANI: (hirtelen felkel, odamegy és a falon lévő fotókat nézi,

az egyiken végigsimítja a kezét, majd pedig, böngészni kezdi a lemezeket)

BERKINÉ: (kistányéron hozza a süteményt, lerakja az asztalra, majd leül).  Ez már az utolja.

DANI: (visszamegy, leül, eszik) Jobb is igy barack nélkül… (még egyet harap)

BERKINÉ: Honnan tudod, hogy barack volt rajta?

DANI (elpirul) Öö… A tévében láttam… Miért, az ilyeneken nem barack szokott lenni?

BERKINÉ: De, de.

DANI: (Megnyalja az ujját, befejezte az evést) Köszi, Nagyi! Ez finom volt!

BERKINÉ: Egészségedre!

DANI: Most megyek is… dolgom van… (feláll, elindul)

BERKINÉ: Máris..? Akkor várj csak! Várj!

(kimegy a konyhába, Dani a telefonját nyomkodja szüntelenül, mosolyog a messengerüzeneteken, majd csörömpölés hallatszik a konyhából, Berkiné visszajön, kezében pénztárcával, amiből kivesz egy kettőbe hajtott tízezrest) Tessék, ezt tedd el!

DANI: De Nagyi!

BERKINÉ: No, tedd csak! Úgysem voltál locsolkodni!

DANI: Hát, köszi… de én nem ezért!

BERKINÉ: Tedd csak el!

DANI: (Bedugja a fülest. Ad egy puszit Berkinének) Akkor megyek is… Talizunk majd..! Csáó..! És köszi!

(kimegy, majd halljuk a kulcscsörgést)

BERKINÉ: Vigyázz magadra!

Nagy lett… Milyen gyorsan felnőtt... Milyen gyorsan.

(kiviszi a tányért és a maradék süteményt a konyhába, vízcsobogást hallunk, elöblíti)

Kész férfi… Kész férfi…

(Halljuk, hogy a szomszédban lehúzták a vécét.)

No, hazaértek Krampácsék!

(Kalapácsolás, flexelés hangjai a szomszédból, ránéz a faliórára.) Kezdődik! Ma este is tatarozás lesz? Már úgy hiányzott… Na, várj csak!

(Odamegy a tévéhez, bekapcsolja. Aztán kezébe veszi az asztalon lévő távirányítót és felhangosítja a készüléket, majd kapcsolgatni kezdi a csatornákat. Kapcsolgatás közben ilyeneket kommentál: láttam…, láttam…, szerencsétlenek…, ezt ne…, itt is a gyilok… ezek meg most, hogy is… ez most melyiknek a melyikje… ne… nem igaz)

ANGI (a tévétől nem halljuk, de közben belép, vékony, fáradt, szemüveges, 55 éves nő, farmerban, sportcipőben, dzsekiben, két nagy szatyorral) Szia… Anyu, csak én vagyok…. Szia!

BERKINÉ: (most veszi észre, leteszi a távirányítót) Hát te?

ANGI: Már megint hangos. (Mondja és egyből megy a szatyrokkal a konyhába. Nem néz sehová sem. Átrohan.)

BERKINÉ: (lehalkítja) Nem is hallottalak jönni… Danika most ment el.

ANGI: (konyhából kiabál, közben pakol) Itt volt?

BERKINÉ: Itt volt… No, nem olyan sokáig. (kimegy ő is a lánya után. Félig látjuk csak.) Nem futottatok össze a lépcsőházban?

ANGI: Nem.

BERKINÉ: (csodálkozva) Nem? Hogyhogy nem?

ANGI: (kijelentőn) Nem. Anyu, betettem mindent. Hoztam húslevest. Van pörkölt, meg káposzta a mélyhűtőben.

Az kibír néhány napot. Sztrapacska jénaiban. Annyit vegyél ki, amennyit megeszel.

BERKINÉ: Jól van, jól van.

ANGI: Ebben a pirosban... Figyelj csak. Ebben pedig gombásragu... ezt edd meg holnap ebédre, mert van benne egy kis tejszín. Tejfölöd van?

BERKINÉ: Van.

ANGI: Jó, mert azt nem hoztam. Sütöttem lapcsánkát.

BERKINÉ: No…! Remek!

ANGI: Ennyi. Megyek is. (kijönnek a konyhából, Angi siet)

BERKINÉ: Ennyire azért ne siess!

ANGI: (megáll, háttal a falon lévő fotóknak, hogy véletlen se lássa az apját ábrázoló fotókat, úgy mondja) Mennem kell, anyu. Majd jövök.

BERKINÉ: Várjál már kislányom! Nagyon le vagy harcolva.

ANGI: (meglepően) Harcolva? (valami véres erőszakos krimi megy) Miért nézel ilyeneket…?

BERKINÉ: Nem nézem, csak ez megy.

ANGI: Kapcsold ki. Szia anyu! (El.)

BERKINÉ. Jó, persze… (maga elé) Tudod is te…  (hangosan) Szia… Szia Angi. És köszönöm…

(kulcscsörgés hallatszik)

Gyors egy család! (Visszaül a tévé elé, felhangosítja, nézi. Ismeretterjesztő film megy a buddhizmusról. Szobrokat látunk, távol-keleti tájakat. A narrátor tagoltan, érdeklődően beszél.)

(Csörögni kezd a bakelittelefon, lehalkítja a tévét. Felveszi a telefont)

Hálló, Berki lakás. Kicsoda...? Ja, Zsuzsa, te vagy az…? Hát nem hallak, recsegsz… Hogy sikerült a randevú..? Hogyan…?  Nem volt ott..? Hogyhogy nem volt ott..? Elképesztő…! Nem ment el? Vártál, de semmi? Ó, szegény!...! De miért zihálsz...? Ja, hogy nálad meg rossz a lift… Most értél fel… értem…  Itt? Semmi. Itt semmi… Besötétedett… De gondolom már Gazdagréten is... de hogyhogy nem ment el…? Elképesztő! De biztos, hogy mára beszéltétek meg? Igen? Értem én… Azazhogy nem… Nem is üzent, hogy nem megy? Hátha közbejött neki valami… Nem? Ja, hogy megvan a száma és hívtad, de nem vette fel? Hát, akkor lehet, hogy tényleg közbejött valami neki… Ja, hogy nincs olyan szám...? Hamisat adott meg? Ó… látod… Ó, szegény Zsuzsa… Na jó… Itt..? Itt semmi… Ja, nem…. de… volt itt a Danika… február óta először… nagyon megnőtt… nagyon.… dolgozik… igen… Kicsoda? A szomszédasszonyod? Tudom, hogy nem érdekel a saját randevúd… Tudom, hogy azért hívtál, hogy ezt elmeséld…! Ismerlek.. Meséld csak… Nem, nem tartasz fel… már Angi is volt itt, mondhatod… Milyen? Hogyhogy milyen? Hát, nyúzott, mint mindig… Az... No, de mi van a szomszédasszonyoddal? Kórházban…? Mi történt…? Nekiesett a szekrénynek...? A válla…Ó..! Az nagyon fáj… Az sokáig fáj… Megröntgenezték neki..? Igen? És..? Eltört, mi? Gondoltam... Ó, szegény! Persze… persze… igen… Nem nyugodott, ezért elment egy másik doktorhoz… Igen… Aki meg megállapította, hogy csak ficam!  Kitaláltam? Hát, igen… Ilyenről hallottunk már… Az orvos is ember… mégis sokan elfelejtik ezt… Nem védem, én senkit se védek. Csak mondom, hogy van ilyen… Elég egy hajszál… a felvételen egy hajszál… és már más a diagnózis… igen… az orvos sem isten… hát, hogy a fenébe ne..! Mégis sokan azt hiszik!  Persze… Igen… Akkor mit csináltak most vele..? Hogyhogy kivel? A szomszédasszonyoddal? Felkötötték a karját…. Tudom… Igen… olyan nálunk is volt… Hogyne… volt a gyógyszertárban… tudom… Igen… Fájni fog még neki sokáig… de legalább nem tört el…

(kulcscsörgés hallatszik az előszoba felől)

Értelek én… Értelek… Igen… Ó...! Jobbulást neki…

(meglátja Skultétynét az ajtóban)

Jobbulást kívánok!... Most leteszem, mert jött valaki… Leteszem… Majd elmondom…Szia Zsuzsa… Szia

BERKINÉ:(megállapítja) Egészen besötétedett... Szia Terikém. Mi járatban?

SKULTÉTYNÉ: (bejön, abban a ruhában, amiben az elején) Évikém, megy nálad a tévé?

BERKINÉ (mutatja) Hát, nem megy az sehová, láthatod. De működik!

SKULTÉTYNÉ: Nálunk semmi. Az uram már akart telefonálni, csak mondtam neki, hogy előbb megkérdezlek téged. Feljöttem, és megkérdeztem.

BERKINÉ: Nálam van.

SKULTÉTYNÉ: Van?

BERKINÉ: Van.

SKULTÉTYNÉ: Van.

BERKINÉ: Mi van?

SKULTÉTYNÉ: Akkor mondom az uramnak… hogy… hogy van.

BERKINÉ: Mondd meg neki.

SKULTÉTYNÉ: (menni készül, de hirtelen megfordul) Itt volt a Danika?

BERKINÉ: Ó, Igen. Kész férfi lett.

SKULTÉTYNÉ: Azt meghiszem… (éllel) Azt meghiszem… Reggel jövök mosni. (el)

(Berkiné nem érti, csóválja a fejét, tévézaj hallatszik, reklámok mennek, odamegy a tévéhez kinyomja)

(csengetnek, kimegy, kintről halljuk.)

BERKINÉ: Hajnika! Baj van?

HAJNI: Bocsánat, nincs későn?

BERKINÉ: Nem. Tessék csak, tessék.

HAJNI: (jön, csinos, vékony, 33 éves, rövidhajú nő, szoknyában, nem kihívó ruhában, táskával a vállán, halkan beszél, de jól érthetően) Nem zavarok?

BERKINÉ: Tévét néztem… meg Skultétyné volt itt. Mi járatban Hajnikám?

HAJNI: (előveszi a pénztárcáját, kivesz egy kettőbe hajtott tízezrest) Visszahoztam, köszönöm szépen!

 

BERKINÉ: (Elveszi a pénzt, meghökkenve nézi.)

               Nagyon szívesen! Nem kell már?

HAJNI: Tudja, most megtehetem, hogy visszaadjam. Holnap meg már költözöm is.

BERKINÉ: No? Költözik? De hát…?

HAJNI: Igen…

BERKINÉ: És hová? Vagy hogy? Ilyen hirtelen?

HAJNI: Igen, vidékre. Nem hirtelen. Ezt már régóta tervezzük. Csak most érett meg…. Vidéki lány vagyok, nem vagyok pesti. Hazaköltözöm.

BERKINÉ: És hogyhogy ilyen hirtelen? De jöjjön már beljebb, kedves. Üljön le, kérem.

HAJNI: Nem akarom én feltartani. Csak a pénzt hoztam.

BERKINÉ: Nem tart föl…

HAJNI: (leül) És jól van Éva néni?

BERKINÉ: Igen, köszönöm. Hol kopogjam le? (leül, asztal alá nyúl, kisujjával felfelé kopog) Még magamnál vagyok… Gondolom… egyébként koromhoz képest elég jól… igen… De meséljen, mi ez a költözés?

HAJNI: Találkoztam valakivel… Egy gyerekkori jóbaráttal… amolyan iskolásszerelem volt a miénk… most huszonegy év után találkoztunk újra… rám talált valahogy és eljött hozzám többször vendégként… (lesüti a szemét) tudja, hogy miből élek… és most hozzá költözünk le a gyerekkel… Tudja, Éva néni, elegem lett Pestből, meg ebből a… ezt is abba akarom hagyni. Ma jött az utolsó vendégem…

BERKINÉ: (nézi a pénzt, amit a kezében tart, aztán elteszi) Igen… (zavartan) Igen...

 Egy kis bort?

HAJNI: Köszönöm, nem.

BERKINÉ: (előveszi az ottmaradt üveget az asztal alól) Egy picit, na!

HAJNI: Na jó. De Éva néni is iszik, ugye?

BERKINÉ: Igen, persze… (tölt, előbb Hajni poharába, oda többet, magának kevesebbet) Emlékszem, mikor én költözgettem… alig vártam, hogy végre befejezzük…

HAJNI: Hát, én is alig várom már…

BERKINÉ: Lehet, hogy ezért is nem költöztem csak kétszer életemben… ötvenhét óta élek itt!

HAJNI: (csodálkozva) Ezerkilencszáz – ötvenhét óta? Ez komoly?

BERKINÉ: Igen, mi voltunk itt az első lakók!

HAJNI: A férjével?

BERKINÉ: Igen. Egy másikba kezdtük, itt az utca végén. Az is ugyanilyen…

HAJNI: Hallottam, hogy magának híres férje volt.

BERKINÉ: Hát… igen.

HAJNI: (a pianinón lévő fényképre mutat) Az ott ő? Megnézhetem?

BERKINÉ: Tessék csak!

HAJNI: (feláll, odamegy, nézi) Sármos.

BERKINÉ: (ő is odamegy) Meg ezek is itt. Nézze! (a falra mutat)

HAJNI: Aham… A férje zongoraművész volt?

BERKINÉ: Igen. Meg zeneszerző.

HAJNI: Micsoda fotók…! Micsoda művészek! Psota Irén… Anyukám kedvence...

BERKINÉ: Tényleg?

HAJNI: Sok szerepben láttam én is. Sokszor hoztak fel a szüleim színházba.

BERKINÉ: Szép dolog is a színház.

HAJNI: Kiskunlacházáról gyorsan fenn van az ember Pesten. Szinte mindig a Madáchban lógtam.

BERKINÉ: Kiskunlacházáról jött?

HAJNI: Igen, odavalósi vagyok.

BERKINÉ: Én meg Kunszentmiklósról…

HAJNI: (elkerekedik a szeme) Komolyan? Akkor ezek szerint…

BERKINÉ: Igen… Bort? (visszaül a fotelébe, tölt)

HAJNI: De jó! Ezt nem is gondoltam volna. (ő is visszaül, úgy mondja) Hogy ezen a rideg és visszataszító lakótelepen találok egy földit.

BERKINÉ: Rideg és visszataszító? Miért lenne az?

HAJNI: Jó… hát…

BERKINÉ: Nem lehet olyan rideg és visszataszító, ha ilyen hosszú ideje itt élek.

HAJNI: Tényleg, Éva néni mivel foglalkozott? Hol dolgozott? (iszik)

BERKINÉ: Gyógyszertárban. Negyvenkét évig egy gyógyszertárban. Itt végeztem, mint gyógyszerész. Nem akartam hazamenni, mert megtetszett ez a város. Akkor még élhető volt. Illetve most is az, csak máshogy. Tetszett a nyüzsgés. Tetszett, hogy itt színes ruhákban lehettem. Mert otthon nem lehetett. Pláne nem nekem, a református lelkipásztor lányának. Tetszett, hogy itt szépnek érezhettem magam. Tetszett, hogy versengtek utánam… Volt egy ismerősöm, aki beprotezsált egy patikába. Elkezdtem dolgozni… és onnan mentem nyugdíjba.

HAJNI: És a férjével hogyan ismerkedtek meg?

BERKINÉ: (nevet) Érdekesen. A Lakáshivatal ugyanazt a lakást utalta ki neki is, meg nekem is.

HAJNI: Milyen hivatal?

BERKINÉ: Ja? Hát, a Lakáshivatal. Azon keresztül lehetett csak lakáshoz jutni. Régen így ment…

HAJNI: Értem…

BERKINÉ: Úgy ismerkedtünk meg. Aztán abból el kellett költöznünk. És ide már közösen jöttünk.

HAJNI: De jó! Ez olyan, mint egy film…

BERKINÉ: Végül is, az egész élet olyan.

HAJNI: (megissza a poharában lévő bort) Nekem most mennem kell. Köszönöm a bort. (feláll) Éva néni, vigyázzon magára! Köszönök mindent! Maga jó volt hozzám mindig!

BERKINÉ: (Kikíséri) Tettem, amit gondoltam!

HAJNI: Minden jót! Vigyázzon magára! (el)

BERKINÉ: (visszajön, pakolászni kezd, készülődik az alváshoz, kinyitja az erkélyajtót, szellőztet,

hosszú, idegesítő füttyszó hallatszik, kiabálások, ordenáré üvöltözések,-  hasonló, mint reggel,

részeg csapat zaja, autóriasztó, egy mentőautó szirénája távolról szól, aztán egyszer csak minden elcsendesedik)

BERKINÉ: Na végre!

(hirtelen tűzijáték süvít, többfajta egymás után, fültépő robaj, villogás,

mint valami háború.

Berkiné becsukja az erkélyajtót, áll)

 

 

Függöny!